Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

murikra, hogy ritmikus, hangsúlyos vagy ékesen csengő beszédet hallgassunk, mert már nem tartjuk fontosnak, hogy magunk is ért­sünk az alapvető hangsúlyok és a nyomaték tudományához és ezért nincs mércénk e tudomány értékeléséhez. A múlt század költője gyak­ran szorítkozott könyvdrámák alkotására, amelyeket nem szánt szín­padi előadásra, és ezért elvesztette az öröklött adományt, hogy történeteket drámai formában mondjon el. A mai költő még könyv­drámák Írásával is ritkán kísérletezik. Drámaírók, akik mestersé­gük fogé.sainak elsajátításával közönséget szereztek, gyakran meg­próbálkoznak azzal, hogy drámai költőkké váljanak. De nagyon ke­vés olyan költő, aki költészetével toborzott közönséget, próbál­kozik meg azzal, hogy drámaíró legyen. Tudják, hogy az ő közönsé­gük a színházban már nem lelhető fel és ők azzal a feltétellel mű­velhetik a költészetet, ha nem mondják ki hangosan. Az Srzsébet-kori dráma metafóra-gazdagságára ma úgy tekintünk visa­­sza, mint a színház egészségének jelére. Ez a bőség azonban nem a festett diszlet hiányából fakadt, amelynek következtében a közön­ség arra kényszerült, hogy a fülével lásson. Ugyanilyen szinpom­­pás volt a korabeli olasz és francia szinház dialógusa is, pedig ez gondosan kifestett díszletek előtt hangzott el. A költői be­szédforma uralma a X¥I. és XVII. század színházában abból fakadt, hogy akkoriban az élmény legkönnyebben hozzáférhető leteteményese még mindig a kimondott szó volt.. A nézők például nem ismerhettek meg Rómát az újságok vasárnapi képes mellékletéből, az illusztrált világtörténeti kézikönyvekből, a Mindenki Enciklopédiájának kü­lönböző kiadványaiból, vagy olcsó antológiákból; ha a klasszikus pompáról és fenségről képet akartak alkotni, úgy annak élőszóban elhangzó leírásához folyamodtak. Ezt a leírást pedig a legkönnyéb­­ben a színházban kaphatták meg; itt Róma a fülük hallatára eleve­nedett meg, olyan emberi lények ajkán, akik a feltevés szerint ott éltek; mint ahogy az Újvilágról szerzett tudásuk is úgy gyűlt ösa­­sze, hogy a szomszédos kocsmában meghallgatták: mit mond az Arany­partról vagy Amerikából frissen megtért matróz a vademberekről és a furcsa áüLlatfa jókról. A közönség hatalmas többsége sem nem utaz­hatott, sem nem olvasott, és ezért élménykörének mindennemű kibővü­lése nagy mértékben a beszédtől függött; a beszédtől, amelyet te­lezsúfoltak minden elképzelhető ritmussal és képpel, hogy minél 102

Next

/
Thumbnails
Contents