Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

Agyagkocsikat. nagy örömére azoknak a nézőknek, akik abban a hit­ben nevelkedtek, hogy minden más civilizáció mestermüveit épp úgy kell tudniok értékelni, mint a sajátjukéit. Időnként úgy tűnik, hogy művészi színházaink a világkörüli utazások pótlékainak csap­tak fel. Sürgetjük a drámaírót, hogy legyen segítségünkre: hadd utazzunk el mindenfele a múlt, jelen és jövő vidékein, hadd lás­sunk, tudjunk, értsünk mindent. Felbátorítjuk, hogy tekintsenmln­­den kort a maga bányájának, minden divatot a maga privilégiumának, minden mitoszt alkalomnak az ujjáértelmezésre, minden jelentősebb eseményt mesének, amelyet újra meg újra el kell mondani. finnek következtében aztán minden olyan erő, amely felkelti intel­lektuális kíváncsiságunkat és arra buzdit, hogy azt a színházban elégítsük ki vagy felszítja óhajunkat tapasztalataink kibővítésé­re, csak tágitja a szakadékot az alkotó drámairó és közönsége kö­zött. Mert a drámairó, éppenséggel alkotó erejének és szelleme e­­redetiségének mértékében, arra hajlik, hogy kesztyűt dobjón az el­fogadott erkölcsi kódexeknek, nemi tabuknak és hagyományos vallá­si meggyőződéseknek. Ez a dac a görög trilógiákban, a középkort misztériumokban és moralitásokban vagy a Shakespeare-től a XVIII. század végéig terjedő angol és európai drámairásban inkább kivé­tel volt, semmint szabály. Am a XIX. század csaknem valamennyi,ma modernnek számitó drámájában egyetlen közös vonás bukkant felt a készség, hogy megtámadják nemzedékük százszor szent hagyományait, sztereotip fogalmait hősiességről, hazafiasságról, Decsületről, szerelemről és kötelességről - általában a jóról is rosszról al­kotott elismert korabeli fogalmakat. Hogy e készségnek milyen ke­vés köze van a realizmushoz vagy a proszcéniumkeret formájához,azt bizonyitja, hogy fellelhető még az olyan költői fantáziákban is, mint a Lazarus Laughed /Lázár nevetett/ és a Paul Among the Jews /Pál a zsidók között/. O’Neill azért támasztja fel Lázárt, hogy a halhatatlanságról olyan felfogást hirdessen, amelynek a keresz­tény tanításhoz semmi köze; Werfel a Templom pusztulásának törté­netét mondja el és ennek során megcáfol minden ide vágó vallási hagyományt: a keresztény hagyományt Pál prédikációinak tanulsága­ira vonatkozóan csakúgy, mint a zsidó hagyományt, amely kimondja, mit tanultunk Gamaliel lábánál. Shaw-ról azt hitték: a Caesar . es 91

Next

/
Thumbnails
Contents