Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

kus élményt, mégpedig nem pusztáin úgy, hogy osztozunk benne, hanem ugyanakkor meg is értjük, világosabban, mint azelőtt bármikor. így hát a nézőtéren ülve érzelmi kielégülésünket nem mások érzelmeinek mutogatása szerzi, hanem azok az érzelmek, amelyek frissen kibontakozott önismeretünk ihletére bennünk magunkban tormádnak .

3. A törés

Mielőtt még ehhez a pillanatnyi önmegismereshez is eljuthatnánk, úgy lehet, keserves negyed órát kell megélnünk s le kell mondanunk minden dédelgetett hitünkről, minden rendszerint megnyugtató reményünkről. A szinházban előbb vagy utóbb óhatatlanul mélyreható önvizsgálatba bonyolódunk, és mégis, általános az ellenállás e fájdalmas élménnyel szemben. A görög szinházban a szóban forgó élményt úgy védték ki, hogy a hőst történetileg távolikorba vagy a mitikus múltba helyezték. Ha a szinházban szomorú meséket kell hallgatnunk, jobban szeretjük, ha régi királyok haláláról szólnak. A középiskolás diákokat általában ki szokták vezényelni az Oidipuss valamelyik felújításához. De például a Vatermord /Apagyilkosság/ cimü dráma, amelynek egykorú cselekményében egy diák megölte apját, néhány évvel ezelőtt,berlini bemutatóján, viharos felháborodást váltott ki. A közönség, amely Oresztész őrületét simán elfogadta, Gs: áld tébolyát látva, a

rendőrségért kiáltozott. A régmúlt kor távlata a legjobb eszköz, ha az aljasságnak méltóságot, a legzordabb tragédiának varázst akarunk kölcsönözni. A szinpadon a legsötétebb bűn, a legmélyebb emberi szenvedés is könnyen elfogadható -. feltéve ha nem olyan személyeket érint,akik felismerhetően hasonlítanak hozzánk. Ám minél közvetlenebbül ábrázolja a szinpad saját, jól ismert környezetünket, annál ádázabbul haragszunk arra a szereplőre, aki szétrombolja illúzióinkat és "eszményeinket" vagy olyan életsorssal gerjeszt rémületet, amely esetleg nekünk is osztályrészül juthat.

86