Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

politikai felszabadulásért vívott küzdelmükhöz} és a realista és naturalista drámák széles skálája azonnal óriási jelentőségre tett szert. Hauptnann paraszti takácsainak sziléziai dialektusa prófétikus csengést öltött, mégpedig nem azért, mert szavaik tu­datos szocialista propagandát tartalmaztak, hanem azért, mert bennük egy művész érdektől mentes megfigyelései erősitették meg, hogy szükség van valamilyen meghatározott kiutra és támogatták azt a hitet, hogy a modern élet belső aktualitása megfelel a marx­ista tanitás elképzelésének. A német munkásosztály egy része i­­gényelte, hogy hitét a munkásosztály forradalmának egy meghatá­rozott tanában ily módon megerősítsék; ezért a naturalista drá­­mairás szert tehetett arra a hagyományos funkcióra, amely már ak­kor jellemezte a műfajt, amikor a görög drámaÍrók ki akarták bé­­kiteni az embereket az Olümposz által rájuk rótt végzettel. Ami­kor viszont ugyanez a drámaciklus más vágyak és igények mérlegé­re kerül, akkor könnyen lehet, hogy mindössze helyi gyilkossá­gok, öngyilkosságok és lázongások színes krónikájának tekintik. Legtöbbször azért megyünk színházba, hogy kiszökjünk önmagunk­ból. De időnként azért megyünk oda, hogy felfedezzük, mit okul­hatunk az emberi szenvedés látványából, és a nézőtérre lépve el­áraszt a mélyen bennünk rejlő szomjúság a gyógyító bölcsességre. A színházban megszerezhető legalapvetőbb kielégülés ugyanabból a forrásból fakad, mint áhitozásunk a színházi sztereotipiák viga­szára: saját egyéni életünk nem kielégítő voltának érzékelésé­ből. Felül akarunk emelkedni egyéni korlátáinkon és mélyebb él­ményekben akarunk osztozni, mint amilyenek nekünk osztályrészül jutottak; és ezek az élmények, mihelyt szemünk előtt testet öl­tenek, olyan közvetlenek és érvényesek lehetnek, akárha a saját­jaink volnának. Enyhülést szerzünk önmagunkkal való tartós elé­gedetlenségünkre, mégpedig nemcsak azáltal, hogy felismer jük:3eg­­többször nem tudjuk kifejezni emócióinkat, hanem azzal is, hogy, belátjuk: szerelmünk és gyűlöletünk, örömünk és bánatunk felszí­nes, sőt talán trivális volt. A színésszel való azonosulást, a­­mely egyenértékű a valóságtól való meneküléssel, kiszorítja az azonosulás a szinész által közvetlenül vagy közvetve kifejezett hittel és gondolatokkal; sikerült megragadnunk valamiféle tipi-85

Next

/
Thumbnails
Contents