Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

III. rész: A színész és a harmadik dimenzió

neveltetésünk következtében szilárdan hisszük azt is, hogy a csillagpor legparányibb részecskéjének súlya meghatározza a csillagon magán található valamennyi tárgy minőségét. A XIX. század hasznosította a gőz és az olaj robbanó erejét és próbára tette a vas és az acél szakitó szilárdságát; és mikor a görögök hagyományos elemeit - a földet, a tüzet, a levegőt és a vizet - sikerült kilencvenkét oszthatatlan fémre és gázra bontani és kiszámítani ezek atomsulyát, a múlt század úgy érezte, hogy a világegyetem lényegét fedezte fel. A Démokritosz által feltételezett láthatatlan atom valósággá lett, mert lemérhetővé vált. Huszonöt évvel ezelőtt, másodéves egyetemi hallgatóként azt tanultam, hogy a térbeli kiterjedés - a súly és a tömeg - minden tárgy alaptulajdonsága és egyben része magának a tárgynak; a hang, az iz és a szin másodlagos, mert csupán a tárgyról szerzett egyéni érzéki benyomás egy részét alkotja. A józan ész elismerte e megkülönböztetés alapvető voltát, hiszen senki nem téveszti össze a kocka formáját a billiárdgolyóéval és senki nem próbál szögletes karókat kerek lyukakba verni. De a végtelenségig vitatkozhatnánk azon, milyen kék volt az ég, amelyből Bryant fodros szirmú enciánja lehullott vagy ilyen vörös lehetett Bobért Burns piros-piros rózsája.Amikor a pszichológia elkezdte mérni és elemezni szellemi-lelki folyamatainkat,hogy ily módon modern tudománnyá nőjön, egy ideig tapintó érzékünk elsőbbségét hirdette, a többi érzékszervet pedig a tapintó érzék nyúlványának és ellenőrzőjének nyilvánította. A józan ész igazolta ezt a megállapítást is, mivel kisdedkoruhkban akkor fogadtuk el a külvilág realitását, amikor sipcsontunkat először horzsoltuk fel rajta. Ki nem csodálta még a vak és süketnéma emberek teljesítményét, akik pusztán tapintás révén érzékelik a világot - azt a világot, amely megegyezik az általunk ismerttel - és ily módon kapcsolatot tudnak teremteni társaikkal?

A XIX. században a valóság próbaköve elismerten az anyag súlya volt, lett légyen szó akár a láthatatlan atomról, akár a legtávolabbi, még látható csillagról. Ez az elképzelés mélyen beágyazódott a köztudatba és hatott minden gondolkodási irányra. A gyakorlati ember, akinek nem jutott ideje elvont elméletekre és eredményeket óhajtott /de úgy ám!/, vakon elfogadta a fizikusok legelvontabb feltevéseit is, amelyeket követni épp oly kevéssé tu-61