Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

III. rész: A színész és a harmadik dimenzió

a nehéz kartonlemez vastagságú festett szikla.A festett színpadi tájat vagy a festett óceánon úszó festett hajót kezdték épp oly irreálisnak érezni, mint a festett lépcsőházat. Az erdők—mezők mondanivalóját és jelentőségét többé nem lehetett két dimenzióban kifejezni. Fellépett a harmadik dimenzió igénye. A vászon eget kiszoritotta a megvilágitott gipszkupola, amely a mennyei tér mélységilluzióját keltette; a lomb-horizontok és a katonásan sorakozó erdő-kulisszák helyébe plasztikus fák léptek. Beinhardt valóságos forradalmat indított el 1905-ben, amikor a Szentivánéji álom előadásán a szerelmesek és a tündérek három óriási bükkfh tömör törzsei között szaladoztak. Újabb forradalom jelentkezett,a— mikor az erdőket oszlopként tornyosuló drapériákból kezdték készíteni, amelyeket árnyak szőttek át, mintha hatalmas fatörzseket pettyezne a láthatatlan lombokon átsziirődő napfény.

Objektiven szemlélve egyik fogás sem reálisabb, mint a hagyományos horizontok és kulisszák. A festett ligetek olyan távlat- és mélységilluziót adhatnak, amelyet egy korábbi nemzedék csodásnak, szinte a természet hasonmásának érzett. Az ilyen háttérfüggönyök és perspektívák lehetnek olyan szépen festettek, hogy képi szempontból műalkotásnak minősülhetnek. A mai nemzedék viszont mesterkéltnek és rútnak érzi őket, mivel nem fejezik ki azt a sajátos valóságfogalmat, amellyel napjainkban a természetet felruházzuk. Mert a világ alapvető jellegéről alkotott képünk aszerint változik, ahogyan a metafizikai vagy tudományos feltételezésekből elfogadott sztereotípiák lesznek, és mi e sztereotipiák lencséjén át szemléljük környezetünket. A grafikai módszerek jelentősége attól függ, hogy mennyire képesek a külvilág ábrázolását olyan tulajdonságokkal felruházni, amelyek hitünk szerint alapvetőek.

Ma nagy fontosságot tulajdonítanak a harmadik dimenzió festészeti érzékeltetésének. Ez az igény eredendően azokban a perspektívát örvényekben gyökerezik, amelyek a késő reneszánsz Olaszországában fogalmazódtak meg, különösen pedig Leonardo da Vinci jegyzetfüzeteinek azon részeiben, ahol arról értekezik: miféle módszerekkel lehet a távolodó sikok mélységét és távolságát egyet-59