Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

III. rész: A színész és a harmadik dimenzió

Ha elfogadtuk az Édenkertet létező helyként, akkor a legaprólékosabb papírmasé fautánzat sem tudja a maga mülombjaival elpusztítani abbéli meggyőződésünket, hogy előttünk a Tudás Fája ágaskodik. És megfordítva: pusztán azért, mert a díszlet tetszetősen absztrakt modorban rendezi el a határtalan kékséget és a fénynyalábokat, még nem juthatunk fel a mennybe és nem hihetjük el, hogy szentekkel és angyalokkal társalkodunk. A díszletek soha nem teremthetnek valóságot: a legjobb esetben is csak reprodukálhatják vagy jelképezhetik azt a fajta valóságot, amelyben hinni hajlandók vagyunk. A színházi produkció realitását a közönség hallgatólagos jóváhagyása teremti meg: tessék, hajlandók vagyunk hinni. Ezt a hajlandóságunkat pedig épp oly jól szolgálhatja a betű szerinti utánzás vagy a megegyezésen alapuló jelképiség. Hitünket, mely szerint a színpad a világot jelenti, bizonyos pontig előidézheti az a tény, hogy az élő színész bennünket magunkat utánoz, a színpadi tárgyak pedig olyan valóságos tárgyakat, amelyekkel naponta találkozunk. De semmiféle utánzás nem lehet olyan teljes, hogy rászedjen bennünket. Mindig megmaradunk nézőknek. Bizonyos ponton túl hajlandók vagyunk magunkat is rászedni. Igen, a konyhai csapból igazi viz folyik. De tudjuk, hogy ha a színpadot gondosabban megnézzük, kiderül: a hátsó fal nem malterból van,hanem festett vászonból. És noha egy ajtón át látjuk a léposőházat, amelyen a szinészek közlekednek, tudjuk azt is, hogy a szoba nem tartozik egy igazi épülethez és nincs emelet alatta meg fölötte. Tudjuk, hogy az ablakon beáradó sugarakat nem a nap ont ja, tudjuk, hogy a mosogató fölé hajló színésznő nem egy suszter felesége. És mégis: a színpad egy bérkaszárnya konyhája, a színésznő pedig a suszter felesége és a nyomornegyed lakója. Szemtanúi vagyunk akeresztrefeszitésnek; az oberammergaui színpad a Kálvária és Anton Lang, a fafaragó, akitől tegnap emléktárgyakat vásároltunk, maga Krisztus. Isteneket látunk; maga Pállasz Athéné száll alá az Olümposzról, még akkor is, ha látjuk a darut és halljuk a csigák nyikorgását .

50