Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

Tartalom

lett volna ülnie, berakásos Íróasztal előtt, hímzett köpenyben és zekében. Ha szünetet tart és felemeli szemét ludtolláról,szobája minden ajtaja és ablaka fölött füzéreket látott volna.A disaletezés általunk tervezett leegyszerüsite^eről, a miénket kivéve, egyetlen filozófia sem álmodott.

5. Az arany kalitka

Az egyik olyan ujitás, melyet korunk szinpad-reformátorai is támogatnak, tudniillik a közönség és a színészek összevegyítése,már Molière színházában is megvolt. A közönség élvezte a közvetlen kontaktust, de a színészeknek és a szerzőknek egyértelműen terhére volt. A gyakorlat a Cid bemutatóján kezdődött, amelyre minden jegy elkelt, de az igazgatóság nem merte visszautasítani a későn érkezőket, köztük számos előkelő személyiséget, és számukra székeket helyezett el a proszcéniumon, mint ahogyan zsúfolt hangversenytermekben ma is ezt teszik. Ennek a szokásnak a következményeiről John Palmer, Molière életéről szóló könyvében, a következőket mondja: "E precedens rendszert indított el, és néhány év múlva már egyetlen társaságbeli ember sem ült volna máshová. Tallemant de fiéaux Írja 1657-benj 'Ebben az időben olyan gyakorlat kezdett elhatalmasodni, amely a színdarab szempontjából kétségbeejtően kellemetlen volt. A szinpad széleit nádszéken ülő fiatalok teljesen elfoglalták. Nem voltak hajlandók lemenni a nézőtérre... ez mindent elrontott és egyetlen meggondolatlan néző az egész előadást megzavarhatja!’... így a francia színművészeinek kénytelen-kelletlen egy olyan gyakorlathoz kellett alkalmazkodnia, amely a színpadot háttérvászonnal ellátott kis nyitottterületre korlátozta, ahol a színészek, azon kivül, hogy elmondták szövegüket, nem igen tehettek mást. Marmontel, a Mercure-ben 1759-ben megjelent Írásában, hangsúlyozza, hogy a klasszikus francia drámát csaknem teljes egészében e gyakorlat fényében kell megítélni... A szinpad, mutatott rá, ’társalgóvá vált, melybe a színészeket be kell hozni!’"

176