Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

helyet vesz el a játéktérből, amelyet a díszlet háromszögletű határvonala már úgyis elszükitett. Miért ne huzzuk hát ki mind a

kettőt, miért ne egyszerűsítenénk le a diszletet egyértelműen a

maga komor, jelképes körvonalaira, ahelyett, hogy telezsúfolnánk? Ám a dialógus ismét közbeszól:

ALICE:»..Tegnap éjjel felébredtem és nem bírtam újra elaludni... így hát kijöttem az erkélyre. Olyan furcsa fényben úszott. Nem is tudom - valahogy minden ijesztően sápadt volt. Például annak a fügefának ott mintha semmi szine nem lett volna.

Ha nem is fügefát, akkor valamilyen más fát kell használni.Egyetlen sort ugyanis még ki lehetne huzni, de ennél fontosabb az a tény, hogy tizenkét oldallal a befejezés előtt Stephen Held a szinpadon gutaütés következtében meghal; valószinüleg kimerítette az erőfeszítés, hogy egy sereg sekély értelmű, érzelgős ember előtt Prospero szerepét játssza. A záró jelenetek hatásossága nagy mértékben ezen a kontraszton múlik: a színpadon jelen van a halál,de a távozó vendégek és a halott leánya ezt nem is gyanítják. A lány szorosan fogja szerelmesének, Patnek kezét és azt mondja: "köszönöm, apa." Ekkor kakaskukorékolás hallatszik, Pat igy szól:"Valahol bizonyára virrad", és a lány ezt feleli: "Hát persze,drágám, valahol mindig virrad!" - nem is sejtve, hogy tőle néhány méterre, a nyilt teraszon egy holttest fekszik. Ha a közönség nem hiszi el ezt a jelenetet, akkor vége a felkeltett feszültségnek. A fa árnyéka és a szék magas, legyező formájú támlája hozzájárul, hogy a jelenet hihetővé váljék. Ha a drámairónak e tárgyak nem j>tottak volna eszébe, úgy a rendezőnek kellett volna valamilyen ezzel egyenértékű megoldást kitalálnia.

Nem azt akarom bizonyítani, hogy a szinpadi részletek ilyen meghatározó szerepét kárhoztatni kell, vagy hogy a dráma, ha nem támaszkodik rájuk, szükségképpen jobb lett volna. Nem látok ' okot rá, hogy Barry vagy bármely más drémairó miért ne épp egy terasz képével szembesítené alakjait, ahelyett, hogy olyan poros kellékekkel rendítené meg őket, mint az első esti csillag, egy szál rózsa avagy egy csokor margaréta. Ha elismerjük, hogy a metaforák hozzá tartoznak a drámákban zajló udvarláshoz, akkor nyilvánvaló':

115