Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
Színház, drámaíró, néző
Kit kell megvédeni és ki ellen? És kinek az elgondolásához kell hűnek lennie a rendezőnek - a drámairó elgondolásához, akit az ő elképzelése ihletett meg, az ókori névtelen szerző elgondolásához, amely őt magát megihlette, vagy a maga koncepciójához? 2. A színházművészet egyik legerősebb oldala az, hogy a nézők nem magányosan élvezik, hanem egyidejűleg gyűlnek össze megtekintésére. Szemben a mozival, ahol az egybegyült nézőknek egy előzőleg megformált alkotást mutatnak be, a színházban a rendezői és próbamunka csak részben késziti elő az előadást. A művészeti alkotás, amely a szinészek alkotó munkáján alapul, a nézőtér részvétele és "támogatása" mellett születik meg az előadás folyamán. Az előadás, mint befejezett művészi érték, a szó tényleges értelmében, a-színház két elemének egymásrahatásából jön létre: az egyik elem a szinpad a színészekkel és minden más tényezőjével, a másik a nézők, akik erre reagálnak. Ha figyelmesen tanulmányozzuk ezt a kölcsönhatást, kiderül, hogy sokkal erősebb, mint feltételeznénk és időnként a két fél közötti dialógusba csap át. Ha üres nézőtér előtt tartunk főpróbát, hiába a leggondosabb rendezés, hiába viselkednek úgy a résztvevők, mintha közönség előtt játszanának, mégsem kapunk teljes képét arról, milyen lesz az előadás. A nézők ellenőrzését az előadáson folyó munkán az előkészítő munka különböző stádiumaiban, különböző számú néző részvételével, /kezdve néhány embertől/ biztosíthatjuk. A nézők elismerésére, a sikerre való törekvés a színházművészetben nem a nagyravágyás és dicsőséghajhászás gyümölcse. A szinpad és a nézőtér közötti kapcsolat annak jele, hogy a színház gépezete nem végez üres járatot. 3- Eitka kivételektől eltekintve /például az egy szinészes daraV a korszerű szinház a kollektíva közös erőfeszítésén épül fel. 50
