Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
Színház, drámaíró, néző
A JELEN ÉS A JÖVŐ SZÍNHÁZÁBÓL Nem kételkedem benne, minden nagy rendező kellő rutinnal rendelkezik ahhoz, hogy sok oldalas irásmiíben fejtse ki nézeteit, kipróbált idézetekkel tűzdelt, kulturált cikkben fusson át a színház történetén, s alátámassza azt a véleményét, hogy mindazok,akik nem értenek vele egyet, hamis utón járnak. Valószínű, hogy ebből a versenyből valamelyikük győztesen kerül ki, jobb idézeteket választ vagy több sikerrel bizonygatja, 'hogy éppen az ő, mármint a cikkiró előadásai elégítették ki a szovjet nézők várakozását, az ő előadásai közvetlen folytatói a realizmus nagyjai hagyományainak és minden más előadásnál, szélesebb kaput tárnak a fényes jövő felé! De mi a teendő ezután? Kiáltsuk ki a győztest a szinpad királyának és javasoljuk a többieknek, hogy csakis az ő módszerét alkalmazzák? Ha Kedrov győz, küldjük el hozzá Plucseket, hadd tanuljon tőle? Esetleg forditva? De ha nem üres szó, hogy egyéni művészeti arculatú színházakra van szükségünk, ez feltehetőleg csak akkor valósítható meg, ha rendezőink különböző művészi módszerekkel élnek és különböző nézeteket vallanak arra vonatkozólag, hogy milyen módszerekkel,hogyan érhető el jó, érdekes és hasznos előadás. Nem baj, ha különböző módon határozzák meg, miben rejlik a művészi szaktudás, a realizmus, az ujitó szellem, a hagyomány és hogyan kell mindezekhez nyúlni. Igen jó, hogy a művészet bonyolult kérdéseinek helyes megoldását keressük. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy csak az alapvető, elsődleges kérdésekre adható olyan egyértelmű válasz, amely mindenkinek megfelel.
