Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

Visszaemlékezéseim

Érdekes, hogy a régi fordításokban Polonius szavai a függöny mögött fellengzősek: "Ó, megöltek engem!" Lozinszkij a szerzői intonáció értelmében, a következőképp fordította e felkiáltást:"Átdöftek!" - s ez sokkal jobban kifejezi Shakespeare viszonyát hőséhez.

Mindez/ világosnak tűnt számunkra, és Borisz Vasziljevics teljes mértékben osztozott a szerep funkciójáról és szerzői értékeléséről vallott nézetemben. De nem volt olyan példaképünk, kortársainkról szerzett megfigyelésünk, amely megmagyarázhatta volna számunkra ennek a klasszikus alaknak modorát, járását, beszédbeli sajátosságait.

Ilyen esetekben természetesen nem fontos, hogy az eleven példaképek társadalmi helyzete, foglalkozása, s a mi róluk alkotott véleményünk egybeessen azzal a szereppel, amelyhez életből vett színeket keresünk. De az emberekről szerzett megfigyeléseinket eggyé ötvözhetjük a teremtendő képmásban.

Ha a pénzügyigazgatósági revizorban megfelelő vonást találunk Rettegett Iván alakjához, nem baj, ha a revizor nem cár. És Hlesztakov alakjához nyugodtan kölcsönözhetünk egy-két vonást egy igen jó és igaz embertől, ha ebben az emberben azt a temperamentumot fedezzük fel,amelyre szükségünk van.

Teljesen közömbös számunkra, hogy ki állt modellt Repinnek Zaporozseci kozákok c. képéhez, de nem közömbös az, hogy a festményen eleven, nem pedig kiagyalt figurák láthatók.

Miután hosszú ideig kutattunk mai "mintakép" után, valamelyikünknek - Scsukinnak vagy nekem - eszébe jutott egy hires és kitűnő rendező, akit mindketten nagyrabecsültünk /ami nem akadályozta meg Scsukint abban, hogy igen mulatságosan utánozza/.

Először félénken, inkább csak viccből, azt javasoltam, hogy Scsukin mintegy ennek a rendezőnek "nevében" és modorában mondja el Polonius monológját. És akkor hirtelen kiderült, hogy a szöveghez ragyogóan "fekszik" ez a módszer, sőt még a nehéz és homályos részek is hirtelen meggyőzően és elevenen hatottak, a szerep nem

26