Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
Könnyű fajsúlyú cikkek
ran megtarthatjuk emlékiratunk szerény hangját, a dolgot már elvégezték helyettünk. Az előszó szerzője természetesen kivan Ságunkra mellékesen porba tiporhat mindenkit, aki nem ismerte fel idejében eredménye inket.És hadd végezze el ezt pártatlanul és kímélet nélkül ő - nem pedig mi magunk. A jegyzetek, amelyek rendszerint a könyv végén kapnak helyet, lehetőséget nyújtanak a memoár alkotójának arra, hogy okosan megválogatott, objektiv dokumentumok segítségével, egyetlen szó hozzáfüzése nélkül, bemutassa az olvasónak, milyen remek fickó a szerző és milyen csirkefogók azok,akik annak idején ezt nem ismerték el. Különösen szivesen él a jegyzetekkel némely nyugati katona emlékirat-szerző, aki térképsorozatokkal, hadiparancsok, jelentések és raportok kópiáival tanusitja, hogy győzelmeit tehetségének köszönhette, vereségét viszont környezetének tehetségtelensége okozta. E tábornokok munkáinak tapasztalatait még nem hasznosították kellőképpen, ezért is térünk itt ki rájuk. Ami engem illet, én azt gondolom, hogy néhány tartós művészi hullámvölgybe került színházunk vezetője, e korszakról számot adván, a vereség-magyarázat fenti formáját alkalmazhatná s ha már művészi sikerekre nem tudja felhívni a nézők figyelmét, a jegyzeteiben felsorolhatná az előadásra nem került darabok jegyzékét, a színházat érintő legjelentősebb utasításokat,a Művészeti Tanács üléseinek jegyzőkönyvét és más dokumentumokat, amelyek e hatalmas szervezetek stratégiájának és taktikájának mindent elsöprő fölényét tanúsítják. A jövő szinháztörténészei számára nagy segítséget jelentenének az effajta gondosan szerkesztett és a megfelelő időben kiadott,jegyzetekkel, névmutatókkal, az elő nem adott színdarabok pontos kronológiájával, s gazdag ikonográfiával ellátott anyagok. Már ma nyilvánvaló, mennyivel gyorsabban és biztosabban kapnak helyet a történelemben azok a személyek és intézmények, amelyek ma.-139
