Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

Almási Miklós: Martin Esslin és az abszurd színház "mentőöve"

Amikor tehát Easlin az egzisztencialista gondolkodók téziseiről, Camus vagy Sartre gondolatairól ir - a megfoghatatlanról, az élet abszurditásáról -, akkor kiegészítés gyanánt ezt a történelmi hátteret kell mögé képzelnünk. Valamint azt a sajátos fordulatot, ami a hatvanas években bekövetkezett: az oldódást. Ionesco nem egyszerűen stilusfordulatból ir má hangú darabokat, Adamov "disszidálása", vagy az abszurd szinház elsöprő sikereinek halványulása nem egy művészi tendencia belső Ugye,hanem ennek a megváltozott európai atmoszférának is következménye. A hétköznap embere már nem reagál olyan elementáris erővel a hátborzongató színpadi képekre, mert látszik már, ha halványan is, a kiút, A karib-tengeri válság megoldódása világtörténelmi példázatát adta annak is, hogy az abszurd történelmi helyzetek megoldhatók. 8 ettől kezdve az abszurd drámák szorongató atmoszférája,nyomasztó.robbanással teli hangulata veszített vonzerejéből.Kem véletlen, hogy ma már inkább érdekesség számbamegy, néhány klasszikussá érett darabján kívül ismét inkább csak az "atelier" színházak vagy stúdiók előadásaiba szorult vissza.

Furcsa, hogy ez a nagy kultúrájú és művészi érzékenységgel rendelkező kritikus nem veszi észre: az abszurd játékokat dicsérő mondatai mondják ki néhol a legsúlyosabb Ítéletet felettük. Ezt irja:"Az abszurd szinház ily módon alkotórésze korunk ’irodalomellenes’ mozgalmának, amely kifejeződik a képek ’irodalmi elemeit* elvető absztrakt festészetben csakúgy, mint a francia *uj regényben’ is, amely előszeretettel ir le tárgyakat és megtagadja a pátoszt és az antropomorfizmust." Ez az "irodalomellenesség" nem túlzottan elismerő jellemzés egy nyilvánvalóan nem csupán színházi mozgalom számára, akkor is, ha a hagyományos irodalmi konvenciók el-VII