Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
3. Eugene Ionesco - Színház és antiszínház
pot, az emberi létforma vált kivételes szörnyűséggé. Utolsó beszédében Bérenger felpanaszolja bőre fehérségét és ernyedtségét és vágyik a vastagbőrüek páncéljának keménységére és sötétzöld színére. "Szörnyeteg vagyok, szörnyeteg és semmi más!" - kiáltja, mielőtt végül elszánná magát,, hogy kiálljon az emberiség mellett. Ha az Orrszarvú röpirat a konformizmus és az érzéketlenség ellen /márpedig bizonyos, hogy az/, ugyanakkor gúnyt üz az individualistából is, aki, ragaszkodván érzékeny, művészi alkatának felsőbbrendűségéhez, csak a szükségből kovácsol erényt.Itt lép túl a dráma a propaganda leegyszerűsítésén és válik érvényes kinyilatkoztatássá az emberi állapot végzetes összekuszáltságáról, alapvető zsákutcájáról és abszurditásáról. A dráma teljes értelmi skáláját csak az olyan előadás juttathatja érvényre, amely kiemeli Bérenger végső állásfoglalásának ezt az ambivalenciáját. Csodálatos az a folyamat, ahogyan Ionescőból világhírű drámaíró nőtt. Harminchat éves volt már, mikor A kopasz énekesnőhöz hozzáfogott. Esetében sokáig visszatartott, felgyülemlett kifejezési képességről beszélhetünk, amely kereste-kereste a megfelelő formát és hirtelen talált rá a.maga igazi közegére: a dialógusra. Az angol nyelvkönyv előre gyártott párbeszédei villantották fel Ionesco előtt igazi hivatását — a színházat, amelyet addig nem szeretett, éppen azért, mert a színházban akkortájt uralkodó konvenció ellentétes volt saját drámai észleléseivel és intuíciójával. Ahogy azóta kiadott 1939-es naplótöredékeiben^*^ bevallja, égész életében irt, ám a lerögzitett gondolatok és jegyzetek nem voltak többek személyes feljegyzéseknél. És mégis, ugyanebben a naplókivonatban már azt látjuk, hogy Ionesco egy Ionesco: Printemps 1939. Les Débris du Souvenir. Pages de Journal. Cahiers Renaud-Barrault. 29. szí 19bO. február,98. o. 50
