Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
3. Eugene Ionesco - Színház és antiszínház
drámavázlat ötletét vetette papirra: egy nő beszél egy, a színpadon kívül látható férfihoz és egy minden jel szerint igen feszült és szenvedélyes jelenetet ad elő kizárőlag sablontöredékekkel és sztereotip frázisok ismétlésével, anélkül, hogy az olvasó /vagy néző/ valaha is megsejthetné, miről van sző tulajdonképpen, Ez a rövid vázlat megmutatja, hogy Ionesco gondolatai már későbbi drámáinak vágányain futottak, tiz évvel azelőtt, hogy az Assimil-módszerrel való találkozás végül lángra lobbantotts rejtőző drámairól képességeit. Ionesco rendkívül intuitiv jellegű iró. Ő maga jellemezte munkamódszerét kissé tréfás és eltúlzott, de nem kevésbé meggyőző módon, a következőképpen: "Darabot irai nyilvánvalóan nehéz mesterség; tekintélyes fizikai erőfeszítést követel. Az embernek fel kell kelnie, ami nagyon fárasztó; le kell ülnie, épp amikor már hozzászokott a talpon levés gondolatához, tollat kell fognia és a toll nehéz, papirt kell szereznie, amit sehol nem talál, le kell ülnie egy asztalhoz, ami könyökének súlyától gyakran összecsuklik... Másfelől drámát szerkeszteni, anélkül, hogy leírnám, viszonylag könnyű dolog. Könnyű elképzelni, megálmodni, miközben ébrenlét és álom határán fekszünk a divánon. Az embernek C3ak el kell engednie magát, és közben nem mozdul, nem fékezi magát. Feltűnik egy szereplő, isten tudja, honnan; aztán hivja a többit. Az első szereplő megszólal, elhangzik az első válasz; megütöttük az első hangot, a többi magától követi. Az ember pedig passziv marad, hallgat, figyeli, mi történik a belső vásznon.. Ionesco fontos alkotói elemnek tekinti a spontaneitást."Mielőtt megirok egy darabot,nincs semmi elképzelésem. Ezek akkor támadnak bennem, amikor már vagy megirtam a darabot vagypedig egyáltalán nem irok. Hitem szerint a művészi alkotás spontán.Számomra legalábbis minden bizonnyal Ez azonban nem jelenti azt, hogy Írásait mondanivaló vagy értelem hiján lévőnek tartja. Előszó a Megszállottakhoz; Dosztojevszkij müve nyomán adaptálta Akakia Viala és Nicolas Bataille. Editions Emile-Paul, Párizs, 1959. ^^^Sxpérience du Théâtre, i.m. 268. o. 51
