Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
Bevezetés. Az abszurd abszurditása
BEVEZETÉS Az abszurd abszurditása 1957. november 19-én egy gondterhelt kis szinészcsapat készült a közönséggel valő találkozásra. A színészek a San Franciscő-i Actors’ Workshop társulatának tagjai voltak. A közönség a San Quentin-i fegyház ezernégyszáz elítéltjéből állt. Amiőta Sarah Bernhardt 1913-ban fellépett San Quentinben, több színpadi előadás ott nem zajlott. Most, negyvennégy áwel később a kiválasztott darab - a választás jőrészt azért esett rá, mert női szereplőt nem igényelt - Samuel Beckett Godot-ra várva cimü müve volt. Hem csoda, hogy a színészeket és Herbert Blau rendezőt aggodalom töltötte el. Hogyan állnak majd meg a világ egyik legnehezebb közönsége előtt ezzel a roppant homályos, intellektuális játékkal, amely nem egy, kifinomultan kulturált nyugat-eurápai nézősereg körében majdhogynem zavargásokat robbantott ki? Herbert Blau elhatározta, hogy felkészíti a San Quentin-i közönséget az eljövendőkre. Kilépett a színpadra és szembenézett a zsúfolt, sötét ebédlővel - az ellobanő gyufák tengerével, amelyeket a fegyencek, miután rágyújtottak, a hátuk mögé hajítottak. Blau a darabot egy dzsessz-számhoz hasonlította; "azt is végig kell hallgatni, függetlenül attól, hogy ki mit ért belőle". Ugyanígy-fejezte ki reményét - a Godot-ban is talál majd minden néző valami mondanivalőt, valami jelentést, amely csak őhozzá szál. A függöny szétnyílt. Az előadás megkezdődött. És azt, ami a kifinomult párizsi, londoni és Sew York-i közönséget zavarba hozta, a fegyenc-közönség azonnal Élfogta; amint az "Jegyzetek egy 3
