Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

7. Az abszurd jelentősége

gyerázni, örökre megmagyarázhatetlannak kell maradnia. Ebből a szemszögből nézve szükségképp gyerekesnek és éretlennek, a valóságból illúzióba és öncsalásba való menekülésnek látszik a ragaszkodás az olyan gondolati rendszerekhez, amelyek valóban vagy saját állításuk szerint teljes magyarázatot adnak a világról és az embernek a világban elfoglalt helyéről.

Az abszurd színház által kifejezett szorongás és kétségbeesés abból a felismerésből fakad, hogy az embert áthatolhatatlan sötétség körei zárják be, hogy soha nem ismerheti meg saját igazi természetét és rendeltetését és hogy senki nem láthatja el előre gyártott magatartási szabályokkal. Ahogy Camus mondja a Sziszüphosz mítoszában!

"A bizonyosság egy isten létében, aki az életnek értelmet adna, sokkal vonzóbb, mint az a felismerés, hogy ilyen isten nincs és ezért büntetlenül cselekedhetjük a rosszat. Választani e két lehetőség között nem lenne nehéz. Csakhogy választás nincs és itt kezdődik a keserűség."/z,/

Am ha szembenézünk a szorongással, a kétségbeeséssel és az isteni utón feltárt alternatívák hiányával, akkor a szorongás és a kétségbeesés legyőzhető. Az a hiányérzet, amely a könnyű megoldások felbomlásának és a dédelgetett illúziók eltűnésének láttán eltölt, csak addig őrzi meg fulánkját, ameddig szellemünk még mindig ragaszkodik a szóban forgó illúziókhoz. Mihelyt ezeket feladtuk, alkalmazkodnunk kell az uj helyzethez és szembe kell néznünk magával a valósággal, ás mert a bennünket gyötrő illúziók megnehezítik a valósággal való megbirkózást, elvesztésüket végső soron felvillanyozó megkönnyebbülésnek érezzük majd. Beckátt szereti idézni Demokritosz mondását : "Semmi nem valósabb a semminél."

Szembenézni az emberi állapot korlátáival - ez nemcsak azt jelenti, hogy felismerjük a tudományos magatartás filozófiai a/x/Camus: Le Mythe de Sisyphe, i.m. 94. o.

179