Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

7. Az abszurd jelentősége

az érintett alakok élményének igazságát közvetíteni. Es igy a dráma igazságának és realizmusának próbája végső soron egybeesik a mii belső realitásával. Bármily pontosak legyenek is a dráma statisztikai adatai és leiró részletei - drámai igazsága azon múlik,hogy az iró képes-e az áldozat halálfélelmének,balsorsának emberi realitását ábrázolni. És az igazság próbája itt is a szerző alkotói erejében, költői képzeletében rejlik. És pontosan ezzel a kritériummal mérhetjük ama drámairól iskola merőben szubjektív alkotásainak igazságát is, amely viszont közömbös a társadalmi valóságokkal szemben.

Az ellentmondás tehát nem realista és nem-realista* objektiv és szubjektív dráma között rejlik, hanem pusztán egyfelől a költői látomás, a költői igazság és a képzeletgazdag valóság, másfelől a meddő, gépies, élettelen, költőileg hamis Írásmód között. Egy Breoht-méretü költő tézisdrámája épp oly igaz, mint egy magánjellegű lidércnyomás feltárása, például Ionesco Székek cimü müve. És paradox módon Brecht egyes müvei, amelyekben a költő igazsága erősebbnek bizonyult a tézisnél, politikailag hatástalanabbak lehetnek, mint Ionescónak éppen ez a darabja, amely a jól nevelt társasági és polgári csevegés képtelenségeit támadja.

Az abszurd színház nem az értelmi megértés kategóriáin belül foglalkozik az emberi állapot végső értékeivel, hanem egy eleven élményen át kiván valamilyen metafizikus igazságot tolmácsolni és ezáltal a vallás szféráját súrolja. Óriási különbség, hogy valamiről fogalmi szinten tudomásunk van, vagy eleven valóságként átéljük azt. Minden nagy vallást az jellemez, hogy nem csupán valamilyen tudásanyaggal rendelkezik, amely kozmológiai tájékoztatás vagy etikai szabályok formájában elsajátítható; nem, e tanok lényegét a rituálé eleven, ismétlődő költői képrendszerében is közvetíti. Ez utóbbi szféra egy, minden emberben mélyen élő belső igényt elégít ki. A vallás hanyatlása következtében ez a szféra veszendőbe ment és mélyen átérzett űrt hagyott maga után civilizációnkban. A tudományos módszer legalábbis megközelítően egységes és összefüggő filozófiát biztosit számunkra, ám hiányoznak az eszközök, hogy ezt a filozófiát eleven valósággá, az emberi élet átélt középpontjává tegyük. Ezért tölti be ma sok szempontból a tamp-177