Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
7. Az abszurd jelentősége
alkotásait elhelyezzük a drámairodalom egészének általános hierarchiájában ;de hiszen ez minden esetben lehetetlen feladat, nagyobb festő-e Rafaello, mint Brueghel? Nagyobb festő Miro, mint ilurillo? Nyilvánvalóan felesleges arról vitatkozni - ahogy ezt az absztrakt festészet vagy az abszurd dráma kapcsán oly gyakran megteszik -, hogy vajon a képzeletnek ilyen, látszólag minden erőfeszitést nélkülöző termékei megérdemlik-e a műalkotás cimet, pusztán csak azért, mert hiányzik belőlük az a látható erőfeszítés és leleményesség, amely a csoportképben vagy a jól megcsinált drámában azonnal szembe ötlik. Annál érdemesebb viszont megcáfolni néhányat e népszerű téveszmék közül. Nem igaz, hogy racionális cselekményt szerkeszteni hasonlithatatlanabbul nehezebb dolog, mint összefogni egy abszurd dráma irracionális képi világát - éppoly kevéssé igaz, mint az az állitás, hogy bármelyik gyerek épp oly jól tudna rajzolni, akár Klee vagy Picasso, A művészi-drámai érvényű nonszensz és az egyszerű nonszensz között óriási különbség van: ezt megerősítheti bárki, aki valaha komolyan megpróbált nonszensz-verset vagy színdarabot Írni. Ha realista cselekményt szerkesztünk - épp úgy, mint ha modell után festünk -, mindig támaszkodhatunk magára a valóságra, továbbá saját élményeinkre és megfigyeléseinkre - alakokra, akiket ismertünk, eseményekre, melyeknek tanúi voltunk. Ha viszont olyan közegben alkotunk, ahol a képzelet teljes szabadsága uralkodik, ez azt követeli, hogy olyan képeket és helyzeteket tudjunk teremteni, amelyeknek nincs meg az ellenpárjuk a természetben és ugyanakkor öntörvényű világot alkossunk, amelynek megvan a maga saját és a közönség számára azonnal elfogadható benső logikája és egysége. Ha valaki ebben a közegben úgy próbál dolgozni, hogy egyszerűen leirja, ami eszébe jut, nemsokára felfedezi, hogy szárnyaiénak képzelt spontán leleménye tulajdonképpen soha nem hagyta el a földet, és müve összefüggéstelen valóságtöredékekből áll, amelyek nem transzponálódtak érvényes, képzeletgazdag egésszé. Az abszurd drámában - csak úgy, mint az absztrakt festészetben - a sikerületlen termékeket általában felismerhetjük arról, hogy milyen átlátszóan tapadnak meg rajtukazőket alkotó valóságtöredékek ismérvei. Az ilyen müvek nem mentek keresztül azon a nagyszabású változáson, amelynek révén a logi-174
