Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

Almási Miklós: Martin Esslin és az abszurd színház "mentőöve"

dráma egésze - néhány kivételtől eltekintve - az elidegenedett ember világát az elidegenedés keretein belül maradva támadja és kritizálja. Az alapfeltételeket nem tudja robbantani. És ebben van problematikus hatása: lázit és egyben meg is nyugtat, ébreszt és egyben el is altat. Ennek a kettősségnek filozófiai alapjairól, esztétikai következményeiről szerettünk volna Igazán olvasni. Arról a kitapintható vonalról, mely A bér nélküli gyilkost /és az Orrszarvút/ a Végjátéktól elválasztja.

Esslin számára azonban mindig azok a törekvések fontosabbak, melyek az irracionális felé lépnek. S itt lenne vitánk gondolati alapállásával:igazságtalannak érezzük, hogy nem érzékelteti a két ut, a kétféle ember- és világszemlélet lehetőségét.

Ezzel szemben kitűnőnek találom Esslin elemzését az abszurd dráma hatástechnikájáról. Itt olyasmit ragadott meg, ami messze túlmutat ennek az áramlatnak jelentőségén, és az egész modem színjátszás alapkérdéséhez visz közel. Arról ir ugyanis, hogy ez a drámatipus egy sajátos groteszk-humoros látásmóddal rendelkezve egyúttal egy modem katarzis-tipust is teremt! "Az abszurd drámában a néző az emberi állapot tébolyultságával kerül szembe és láthatja amaga helyzetét annak minden komorságával és kétségbeesésével. Illúzióitól és homályosan érzett félelmeitől-szorongásaitól megfosztva immár tudatosam nézhet szembe ezzel a helyzettel, ahelyett, hogy továbbra is csakbizonytalanul nézne rá, az eufuizmusok és optimista illúziók felszíne alatt. Szorongásait a színpad megfogalmazza és igy meg tud szabadulni azoktól. Az egész világirodalom vonatkozásában mindig is ez volt a jellemzője az akasztófahumornak és az ’humour noir’-nak,

XVI