Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

Almási Miklós: Martin Esslin és az abszurd színház "mentőöve"

márpedig az abszurd színház ezeknek legfrissebb példánya." Esslin fejtegetéseit itt is átszövi az irracionális iránti rokonszenve, egy azonban mégis telitalálat: az "humour noir" sajátságának, funkciójának felfedezése - az akasztófahumor sajátos "megszabadító" jellegére gondol. S itt érhetjük tetten az abszurd színház stiláris, hangvételbeli továbbélési lehetőségének távlatait. Mikor Brook egyik nyilatkozatában arról szólt, hogy Shakespeare-hez Becketten

keresztül nyúlt vissza, akkor erre a látásmódra is célzott, az abszurdból ezt a modern katarzis -típust emelte ki és alkalmazta klasszikus rendezéseiben.Kétséges marad, hogy vajon a néző, ha a színpadon látja "saját szorongásait",úgy meg is tud-e azoktól rögtön szabadulni - de hogy egy bizonyos tudatosítás és humoros túllépés nélkül erről a megszabadulásról nem lehet beszélni, és hogy a modern színház ennek a sajátos groteszk katarzisnak keresésére vállalkozott, az több mint bizonyos.

Jól tudom, hogy e kis Írással nem feleltem meg az előszó hagyományos feladatának: a captatio benevolentiae megteremtésének. Kritikai megjegyzéseim nem akarták az olvasóval megszerettetni ezt a könyvet,ellenkezőleg, gyenge pontjait emelték csak ki, és erényeiről, érdekes gondolatairól hallgattam. Hogy igy alakult a dolog, arról elsősorban az idő tehet, mely nemcsak Esslin könyve felett szállt el, hanem az abszurd irányzat felett is. S a könyv erényei, melyek kétségtelenül túlélték a napi sikert, önmagukért fognak szólni. Az olvasó számára amúgy is konkrét elemzései, ismertetései a lényegesebbek - tehát a könyv, mint 6gy kor dokumentuma. S ez indokolja közreadását isi dokumentum egy áramlat önvizsgálatáról,