Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

6. Az abszurd hagyománya

mondja el azt, amit egy Picasso-kép mondana, ha egy pillanatra megelevenednék és beszélni tudna; megvan benne szerzője stílusának játékossága és érzékiessége.

Ugyanez vonatkozik A négy kislányra, amelyből Roland Penrose ic’áz egyes részleteket Pioasso-életrajzában. A darabban ilyen jellegű rendezői utasítások találhatók: "Belép egy óriási szárnyas fehér ló, saját beleit vonszolva, körülötte szárnyak, fején bagoly gubbaszt; egyetlen rövid pillanatra megáll a kislány előtt, aztán eltűnik a szinpad túlsó felén.

A modern festészeti mozgalom és az abszurd dráma megegyezik abban, hogy mindkettő elveti a diszkurziv és elbeszélő elemeket és figyelmét a költői képre összpontositja, mint a tudatos és tudat alatti szellem belső valóságának és a szellemet éltető archetípusoknak konkrét megjelenítésére.

*

Spanyolországban - Picasso és Goya hazájában,az allegorikus auto sacramentaioknak, Quevedo és Gongora barokk költészetének szülőföldjén - a szürrealisták egyes törekvései két jelentős drámairó munkásságában leltek irodalmi párhuzamra.

Ramon del Valle-Inclan /1866-1936/, a Spanyolországon kivül gyakorlatilag ismeretlen nagy regény- és drámairó, 1920-tól kezdve olyan drámai stílust dolgozott ki, amelyet ő maga esperpentónak í/groteszk vagy nevetséges/ hivott. E drámák világát a tragikomikus, jóformán mechanikusan mozgatott marionettek népesítik be. Valle-Inclan magyarázata szerint a művész a világot három különféle szemszögből láthatja, nézhet felfelé.mintha térdelne előtte és ily módon a valóságról eszményitett tiszteletteljes képet nyújt; egy sikon állhat és szembe nézhet vele, ez realista megközelítést eredményez; és végül nézheti a világot fentről - erről a kedvező pontról szemlélve a világne-Penrose: Picasso: His Life and Work. Go1láncz.London 1955. 335. o.

148