Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

amely azt feltételezi, hogy a régebbi korok szinjátékában a mai szinházi jelképrendszer alapján el lehet igazodni, csak téves eredményre vezethet. E szemlélet pedig még ma is igen gyakran bukkan fel a színháztudományban és a színháztörténet tényleges megismerése érdekében éppen ezzel a szemlélettel kell maid igen élesen szembefordulni.

Korábban már leszögeztük, hogy a színháztörténeti rekonstrukció alapjában véve minden esetben hipotetikus tevékenység eredménye. Azt is leszögeztük, hogy színháztörténeti rekonstrukció hipotetikus formában is kétféle utón jöhet létre. Az egyik útról láttuk, hogy helyes eredményre nem vezethet, mivel a hipotézis e formája kizárólag vagy nagyobb részt a fantázia körébe vág, azzal súlyosbítva, hogy a rekonstruáló fantáziának nem a ko rab éli források által szolgáltatott adatok szabnak korlátot, hanem éppen ellenkezőleg, egy más kor szemlélete nyit rossz irányba utat.

Az ilyenfajta hipotézisek szerzői általában mindig eleve f eltételeznek egy bizonyos képet egy-egy történeti kor szinjátékáról, s csak e kép megalkotása után keresik a kép igazolásához szükséges egykorú forrásokat. A képet viszont saját koruk szinházi szemléletéb ő 1 kiindulva alkotják meg és általában azt feltételezik, hogy tulajdonképpen ugyanúgy játszottak mindig szinházat, ahogy ma, csak a lehetőségek - elsősorban a technikai lehetőségek - korlátozott volta a mai színház lehetőségeivel szemben ilyen vagy olyan fokon szegényitette az egykorú színházakat. Ez az - elmélet igen tetszetős, ha azonban a dolog mélyére nézünk, világos, hogy minden művészet minden korban a rendelkezésre álló kifejezőeszközöket komplettnek tekinti és csak más korszakok művészei vagy történészei tekintik azokat szegényesnek, vagy hiányosnak.

És itt jutunk el a rekonstrukciós hipotézisek másik, objektiv útjához. A szubjektív hipotézisek szerzői, mint már mondottuk, előbb alakítják ki a rekonstruált képet s csak azután keresik meg az ezt igazoló egykorú forrásokat. E módszer azután természetszerűleg azt eredményezi, hogy a rendelkezésre álló forrásanyag értékében és értékelésében különbséget tesznek aszerint, hogy az arzok által szolgáltatott adatok mennyire illenek be az eleve feltételezett képbe. Az objektiv hipotézisre törekvő kutatók pedig először az összes rendelkezésre álló forrásanyagot vizsgálják meg s azok összefüggéseiből próbálnak egy struktúrát rekonstruálni, teljesen függetlenül más korok szinházi struk tu rajától.

Sajnos, e módszer úgyszólván teljesen hiányzik a szinjátéktörténet legmodernebb kutatásaiból is, amelynek úgy vélem sok oka között van egy olyan alapvető ok, amelyről érdemes részletesebben beszélni.

91