Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Miért játszott három színész hét szerepet?
betanítani, tehát e feljegyzések az egykorú drámák betanítására, tehát magára a színjátékra vonatkoznak. E feljegyzésekben a következő adatokat találhatjuk: közük a feliratok azt, hogy az előadás melyik a r c h o n évében került színre; ki, vagy kik voltak a korégoszok /a kar kiállítására és az előadás költségeinek viselésére kötelezett polgárok], és végül ki volt az előadás betanítója. A bemutatásra került darab szerzője szerzői minőségében soha nem szerepel a didaszkáüákon, viszont minden esetben az szerepel betanítóként, akit manapság csak a tragédia szerzőjének tartunk. Nézzünk egy ilyen didaszkáüát, szó szerint. A felirat egy i.e. 402-401-re keltezhető eleuszi szobortalapzaton olvasható. Szövege a következő: "Gnathis, Timokédés fia és Anaxandridés, Timagoras fia, choré - gosi minőségükben /a szinrevitt/ komédiával győzelmet arattak. A darabot Aristophanes tanította be."!’'’« /Az Arisztophanész által betanított vígjáték egyébként valószinüleg a BÉKÁK volt./ A didaszkáliák szerint tehát a drámairó minden esetben betanitó — mai szóval rendező -is volt, ez viszont igen ékesen cáfolja Bieber koncepcióját, mivel a drámák távolabbi vidékekre való eljutásán túl e körülmény a szerzők szem élyes jelenlétét is igényelte volna az azonos koncepciójú megismételt produkcióhoz. Mint ahogy ilyen esetre utal a fentebb idézett egyetlen előadás-megismétlésre vonatkozó dokumentum: Aiszkhülosz PERZSÁK cimü tragédiájának szicíliai előadása a szerző szicíliai tartózkodása idején, saját rendezői közreműködésével történt!^®* De van még egy, korántsem elhanyagolható tényező, amely az antik görög drámák előadásainak megismételhetetlenségére utal, s amelyet itt most csak egyetlen mondat erejéig érintünk és említünk, ez pedig az a körülmény, hogy az egykorú görög szinházi előadások verseny jellegűek voltak, díjért folyó versengések, amelyekben éppen az ismert téma feldolgozási módja jelentette a verseny tárgyát s igy az előadások izgalmát éppen a verseny előre nem látható kimenetele adta. Márpedig a versenyek - bármely tárgyban folynak is - természetüknél fogva megismételhetetlenek! És végül még egy utolsó adat Bieber feltételezésének cáfolatára: az antik görög színházakba egyszerre husz-harmincezer néző fért be, ennél viszont nem lehetett több az egykori görög városok felnőtt, tehát színházba járó lakossága. Ilyen formában a színházépület is olyan méretűre épült, hogy ne kelljen egyegy szinielőadást megismételni. /Gondoljunk csak arra, hogy ma a milliós nagyvárosokban a legnagyobb színházak is csak maximum háromezer személyesek, de a stadionok befogadóképessége százezres nagyságrendű. Mert a szinházi előadások mai szokás szerint megismételhetőek, de a sportesemények - a versenyek - természetesen ma sem!/ 86
