Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

mint az említett vázarajzok. Érdemes követni gondolatmenetét, hogy e rajzokból hogyan vonja le ezt a következtetést. Számtalan vázarajz ábrázol olyan mitológiai jelenetet, amelyet Eu­ripidész is feldolgozott drámáiban. Ezeket - mint már korábban ki­fejtettük - Bieber drámajeleneteknek tekinti. És mivel sok olyan váza van, amely azonos mitológiai témát vagy jelenetet ábrázol - legfeljebb kisebb-nagyobb eltérésekkel -, s e vázákat topográíiai­­lag egymástól igen távoli vidékeken készítették és találták, Bieber azt a következtetést vonja le, hogy valamennyi ilyen váza készí­tője - a mai színházi fotográfusok mintájára - az egykorú h e- 1 y i szinielőaaás egyik jelenetét örökítette meg vázáján. E feltételezésre azonban — a vázarajzok téves értelmezésén kí­vül - semmiféle tárgyi alapja nincs. Egyetlen olyan egyéb doku­mentum nem maradt ugyanis ránk, amely arra utalna, hogy az an­tik görög tragédiákat általában több előadásban - vagy más szó­val: produkcióban! - megismételték volna, akár a bemutató színhe­lyén, akár másutt. Persze a hiányzó dokumentum ön­magában még nem jelent ellenkező előjelű bizonyítékot, bár felte­hető, hogy az elég gazdag görög történeti irodalomban találtak volna ilyen irányú feljegyzéseket is, ha az ismétlések ténylegesen léteztek volna. Egyetlen ilyen - konkrét darabra vonatkozó - fel­jegyzést ismerünk: Aiszkhülosz PERZSÁK cimü darabjának Szi­cíliában megismételt előadásáról, erre kicsit későbben még ki fo­gunk témiÁ°* Egyelőre azonban fogjuk a dolgot úgy fel, hogy ez az egyetlen tény előbbi érvelésünket gyengiti, hiszen nyilvánvaló a következtetés, hogy ha egyetlen ilyen dokumentum mégis akad, akkor fel kell tételeznünk más ilyen dokumentumot is, legfeljebb olyant vagy olyanokat, amelyet mindmáig még nem talál­tak meg. így ez az egyetlen adat egyelőre Bieber következtetéseit látszik hitelesíteni. Ez a hitelesítés azonban csak látszólagos, s mint látni fogjuk, va­lójában éppen ez az egyetlen idevágó dokumentum fogja Bieber következtetéseit megcáfolni. Ha ugyanis megpróbálunk beilleszked­ni az antik görög színjáték világába, több dolog kizárja az ismé­­telés lehetőségét. Mindenekelőtt az, hogy maguk a darabok sem valószínű, hogy elterjedhettek volna, hiszen ez sokszorosításukat feltételezné, akkor pedig nyilvánvalóan nem volna ilyen csekély a fennmaradt antik görög tragédiák száma. Ennél azonban sokkal lényegesebb érv az, hogy a görög tragédi­ák egykorú előadása minden esetben egyben a költő inszcenáló tevékenységének eredménye is volt, amire vonatkozólag - egyebek között - éppen a már emlitett didaszkáliák szolgáltatnak egyértel­mű bizonyítékot. Egyrészt e feljegyzések elnevezése is már bizonyí­ték, hiszen a szó, amelyből származik - "didaskein" - azt jelenti: 85

Next

/
Thumbnails
Contents