Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

A romantika - pislákoló gyertyafényben

Vizuális jelentősége tehát a szövegkisérő mimikának és gesztusnak nem feltétlenül van, szerepe azonban akkor is fontos, ha nem látható, mivel visszahat a szövegmondásra, segít az árnyaltabb és kifejezőbb dikció létrejöttében. /E kérdéssel a későbbi fejezetek során igen részletesen fogunk még foglalkozni, jelen példánkhoz azonban a kérdés érintésére is elegendők./

Visszatérve a romantikus szinházhoz: az egykorú világítás viszonyai között tehát a szülész természetes szövegkisérő gesztusa és arcjátéka nem, vagy nem nagyon volt látható, de az előbb említettekből következően nem is volt teljesen nélkülözhető. A szinénésznek éppen ezért meg kellett oldania a láthatóság, a nézőtérről való érzékelhetőség problémáját, amire lényegében egyetlen megoldás kínálkozott: a gesztusok és a mozgások nagymérvű felnagyítása. /Az arcjáték, s kivált a szemjéték, természeténél fogva nem nagyítható fel, bár egykorú dokumentumokból nyilvánvaló, hogy éppen az arcjáték kihangsulyozása és bizonyos fokú felnagyítása érdekében e korban igen erős és markáns arcfestést használtak a színészek!/

Nos, a romantikus színész feltehetően megkereste a hatásos kifejezés lehetőségeit és az érzelmek kifejezése érdekében nagy mértékben megnövelte gesztusait, indulatai kifejezése érdekében pedig fokozta ; mozgását.

Igen érdekes ezzel kapcsolatban Lesslnget idézni, aki kritikai tevékenységében a természetes játékmodort szerette volna látni a szülészek játékában és meglehetősen sokat kesergett is amiatt, hogy erre a színészek nem hajlandók. A HAMBURGI DRAMATURGIA negyedik számában ezeket Írja: "A szülész - /itt a "régi" - eintik görög - színészről beszél!/ - tehát kevesebbet használta kezét, mint a némajátékos, de feleslegesen épp olyan kevéssé, mint emez. Nem mozdította meg a kezét, ha nem akart ezzel valamit jelezni, vagy kiemelni. Nem tudott semmit azokról a közömbös mozdulatokról, amelyeknek állandó egyforma használata következtében a szülészek olyan nagy része, különösen a nők, teljességgel dróton rángatott bábuknak látszanak. Hol a jobb, hol a bal kézzel egy korcs nyolcas felét Írják le testüktől lefelé, vagy mindkét kezükkel a levegőt lapátolják el maguktól, és ez náluk taglejtést jelent; és aki ebben bizonyos táncmester-kecsességre tett szert, óhl az azt hiszi, hogy meg tud bennünket babonázni."30.

Nyilvánvaló, hogy az idézetben az ellentét nem a gesztusok eltúlzottsága és a mai értelemben vett természetes gesztusok életszerűsége között van. uessing ugyanis, amikor a színészek gesztusain a "természetességet" kérte számon, azok felnagyitottságát és tulméretezettségét tudomásulvette s az "életszerűség" elmén csak az üres, tartalmatlan, mai szóval "formalista" gesztusok ellen hadakozott.