Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
A fentebb leirt előadás első, eredeti fázisának egyensúlyt teremtő tényezőit már korábban megvizsgáltam, amikor a rendezői elképzelést és a játékmodort próbáltam meg leírni. Ha viszont a második fázis, a szükségvilágítás periódusának egyensulyt-teremtő alkotóelemeit vizsgáljuk, akkor nyilvánvaló az összefüggés: a világitás megváltozása bontotta meg az egyensulyhelyzetet s a játékstílus ezt követő megváltozása állította helyre. Tehát, először és általánosan: a világítás és a játékstílus valamiféle összefüggésben van egymással; másodszor és konkrétan: a félhomályos, szórt fényű színpad és az egyszóval "romantikusnak" nevezett játékstílus egymással szervesen összefügg. Nos, ez az az összefüggés, pontosabban az ebből leszűrt következtetés lett az a punctum saliens, amelybe már meg is tudtam kapaszkodni színháztörténeti kételyeimet illetően. Miután ugyanis a véletlen furcsa játékaként világossá vált számomra az, hogy a félhomályos, szórt fényű, gyenge világításnak egyenes következménye a "romantikus" játékstílus, akkor ennek már egyenes következménye volt, hogy szembe kellett néznem azzal a - lényegében még soha igazán nem vizsgált - kérdéssel, hogy ez az összefüggés milyen formában létezett a romantika korában és milyen hatással volt annak kialakulására és stílussá formálódására. Ugyanis a XVIH. század utolsó évtizedeiben és a XVID-XIX. század fordulóján, amikor a színpadi romantika virágzásnak indult, az európai színpadokon gyertyákkal és olajmécsekkel vüágitottak. A kor színjátszásának felidézésénél sohasem szokták a szinháztörténészek e körülményt meghatároz» jelentőségűnek tekinteni és emiatt nem is vizsgálták még meg alaposabban azt, hogy e körülmény milyen lehetőségeket és milyen korlátokat jelentett az akkori színjátszó stílus kialakulása és virágzása szempontjából. 3. Idézzük hát mi fel e kor általános színpadi körülményeit. A színházépület és maga a színpad, építészeti szempontból nagyon harsonló volt a régebbi építésű mai színházépületekhez, sőt nem is kevés azoknak a színházépületeknek a száma szerte Európában, amelyek még ebben a korban épültek és mind a mai napig — természetesen rengeteg, főleg színpadtechnikai átalakítással - flangálnak. Ebben a korban már a Guckkastenbühne volt az uralkodó szinpadforma, a nézőteret a színpadtól előfüggöny választotta el, az előadás kizárólag mesterséges fényben folyhatott, a nézőtér viszont - többnyire a gyertyac sill árok felhúzásával - több é-kevésbé elsötétíthető volt. 31
