Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
2. Az égj Schüler gyik záloga éppen az előbb körvonalazott játékstílus volt, amely joggal tűnt korszerűnek. így látta a kritika és a közönség is ezt méltányolta. Én viszont épp e "korszerűséggel" kerültem konüik - tusba, nekem ez önmagáért való, öncélú "korszerűségnek” tetszett, mivel az előadás legvonzóbb elemei éppen a szerző vüágához, stílusához és kifejezőeszközeihez való hüüenségben gyökereztek. Ez persze önmagában véve nem hiba. hanem erény, de úgy éreztem, az a különbözőség, amely a szerző stílusa és az előadás játékstílusa között fennáll, nem konzekvens és éppen ezért e formában nem is szükségszerű. Túl az általánosságokon, alaposan elemezni kezdtem azt, hogy tulajdonképpen melyek voltak az előadás úgynevezett "korszerű" jellemzői. Megvizsgáltam valamennyit, sorjában. A verset visszafogottan mondták, majdnem prózává tompították, a színészi játékot az "al fresco" nagyvonalúsága helyett bizonyos aprólékos részletezettségjellemezte. Az úgynevezett romantikus hév csak egy-egy nagyjelenetben villant fel, egyébként igen szolidan és okosan játszottak a színészek, az indulatok igy inkább mélyebbről fakadó elfojtott gyűlölködésnek hatottak s a szereplők cselekedetei mögött egy mélyebb pszichológiai réteg volt sejthető. E játékstílushoz igazodtak az előadás dekoratív elemei is. A díszletek többségükben szűkszavú jelzésekből állottak, a jelmezek csipkéi és brokátjai helyett tompa, nehéz, fénytelen anyagok domináltak a leegyszerűsített vonalú ruhákon, egyszóval a látvány, a romantikus teátrálitás, amely e drámák előadásának nélkülözhetetlen kelléke, bizony alaposan háttérbe szorult. A világítás is a lélektanilag elmélyített játékfelfogást támasztotta alá: a félhomályban tartott színpadon mindössze egy-egy éleskonturu fejgép hozta a szereplők arcát premier plánba. Egy-egy szemvillanás, egy-egy fintor külön jelentőséget kapott, szinte ellenpontozta, kiegészítette a szöveget. Az előadás e jellemző vonásainak felsorolásánál remélem érzi az olvasó, hogy e kifejezési formák általában és megfelelő darab előadásában felhasználva, igen vonzóak e sorok írójának szemében. Megközelítenek ugyanis egy bizonyosfajta korszerűséget, egy bizonyos korszerű teátrálitás-eszményt, amelyet a hiányolt romantikus teátrálitás helyett - el kell ismernem - az előadás megpróbált megvalósítani. Mi volt akkor mégis rossz érzésem oka? Hiszen az nyflvánvaló, hogy attól nem lett volna számomra sem jobb, sem igazabb az előc, üyen modorban rendezett, nagy sikerű produkciónk STUART MÁRIÁjának előadása volt.®* A nagy siker e-25
