Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
1'. Nem Adornos dolog egy tanulmányt szubjektív, pláne érzelmi megállapításokkal kezdeni, ezért meg is követem az olvasót. Mégis ezúttal abból kell kiindulnom, hogy színházi tevékenységem során soha sem szerettem igazán a romantikát, E korszak drámái, még ha a legnagyobb költők Írták is azokat, sohasem ingereltek arra, hogy a színpadon egyet is életre próbáljak kelteni közülük és e tekintetben konzekvens lévén, egész rendezői pályám során soha nem is rendeztem romantikus drámát. Mint szinházvezető azonban - s kivált, mint egy vidéki Nemzeti Színház igazgatója - nem hagyhattam el e müveket a színház műsorrendjéről. Ha ezt tettem volna, a közönséggel és színészeimmel egyaránt konfliktusba keveredtem volna. A közönség e drámák kedvelt pátoszát, érzeimességét és harsogó tragikumát hiányolta volna, színészeim pedig az e darabokban szép számmal előforduló hatásos és hálás szerepeket. Mindezeket figyelembe véve - és félretéve szubjektív averziómat -, időnként a színház műsorára tűztem egy-egy romantikus drámát, többnyire Schiller vagy Victor Hugo valamelyik tragédiáját. Itt azonban egy pillanatra meg kell állnunk. Valószínű ugyanis, hogy az irodalomtörténetben járatos olvasó most rosszallóan csóválja a fejét amiatt, hogy Schillert és Victor Hugót egy kalap alá véve, őket egyaránt romantikus szerzőknek neveztem. Viktor Hugo esetében nincs differencia, hiszen ő az általánosan használt, "hivatalos" irodalomtörténeti osztályozás szempontjából is romantikus szerző, Schiller viszont ugyanebben a beosztásban az úgynevezett "weimari klasszicizmus” reprezentánsa. E stílus-megkülönböztetés és a mögötte meghúzódó korszakbeosztás valóban helytálló, ha a szorosan vett irodalomtörténet - az olvasásra szánt irodalom történetének - területén maradunk, ha viszont vizsgálódásaink középpontjában a dráma áll, s azon túl még sokkal inkább a színjáték - akkor a romantika fogalmát sokkal tágabb értelemben kell használnunk, s korszakhatárait is alaposan ki kell tágítanunk. Színháztörténeti szemszögből nézve a romantika körébe kell sorolnunk már a tizennyolcadik század utolsó évtizedeiben kialakuló német polgári drámát, valamint a lefordithataüan nevű "Strum und Drang" drámairodalmát és színjátszását is, amely - mint az a későbbiekben majd 21
