Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Miért játszott három színész hét szerepet?
baknak elismert szerzőknek a müveit íratták le, nem kis fáradsággal és költséggel, amelyeknek azután egy része elveszett, egy másik része, a fennmaradt harmincegynehány tragédiái, átvészelte az évezredek viszontagságait? Nos, azt hiszem az olvasó is látja, hogy a feltett kérdés "szónoki kérdés", magában hordja a feleletet is. Feltevésem az, hogy e körülmény magyarázatát is az egykori színház versenyjellegében kell keresnünk: abban, hogy sorozatos sikerekben kellett egy-egy szerzőnek nagyságát bebizonyítania ahhoz, hogy az állam a leíráshoz szükséges - e korban nyilván nem csekély - személyi és anyagi erőket biztosítsa, s ezzel a legsikeresebb, "versenyzőknek" "ércnél maradandóbb" emléket állítson az utókor számára. Persze ez csak hipotézis, amelyet most sem terem, sem módom nincs bizonyítani, de a struktúra eddig vázolt jellegzetességei és meghatározói alapján mégis bátran le merem imi. A második kérdés, amit még a görög színjátékkal kapcsolatosan fel akarok vetni, már valóban csak kérdés. Ha igaz az, hogy az antik görög tragédia verseny tárgya volt, s ez volt legfőbb jellemzője, s ebből következik, hogy a színjátékok, legalább is versenyjelleggel megismételhetetlenek voltak, akkor érdemes volna alaposabban megvizsgálni azt a kérdést is, hogy mit játszottak a kor más görög városainak színházaiban? Ott is verseny volt-e a színjáték, vagy ott csak az Athénban sikeres, versenyben győztes "számokat" mutatták be, mint manapság például - elnézést a hasonlatért - a műkorcsolyázó versenyek győztes kürjeit szokták a különböző, nem versenyjellegü bemutatókon? Hiszen adat, vagy mü csak az athéni színházból maradt ránk, más városok színházairól semmit sem tudunk és például a vázarajzokból kialakított bieberi hipotézist a korábbiakban - úgy vélem - elég meggyőzően cáfoltuk. E kérdés, már nem "szónoki kérdés”, mint az előbbi volt, hanem valódi kérdés, amelynek a megválaszolására igen alapos kutatómunkát kellene fordítani. Feltehető, hogy a versenyjelleg nem állott fenn másutt, vagy éppen a nagy tragikus triász Után nem sokkal később megszűnt és kezdett kialakulni a színjáték nem versenyjellegü kategóriája, amelyben már nem volt akadály az ismert és jónak tartott müvek állandó ismétlése - mai szóval a "klasszikusok" újra meg újra műsorra tűzése. Az mindenesetre bizonyos - és itt már a harmadik és egyben utolsó problémánkhoz értünk, amely Ígéretünk szerint korábbi állításaink "matematikai próbája" is lesz -, hogy az antik Rómában már ilyenfajta versenyjellege nem volt a színháznak. Ott már nem versenyek formájában mutattak be eredeti tragédiákat 133
