Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Miért játszott három színész hét szerepet?
a harmadikat pedig tritagon istának nevezték? A hierarchia tehát az egykorú görög elnevezésekben is megvarr S ha tételünket bizonyítandó, más drámákat is megvizsgálunk a szerepek hierarchiája szempontjából, azokban is nagyjából ugyanezeket a törvényszerűségeket fogjuk felfedezni, a kiosztás és kioszthatóság tekintetében. /Egyébként azt a tételünket, miszerint a görög színházi struktúra meghatározó vonása volt az "agon"-jelleg - verseny szerűség -, bizonyítja a színészek elnevezése isc "agonista" - versenyző!/ Ha viszont a szerepek között is és a játszó színészek között is hierarchia áll. fenn, fel kell tételeznünk azt, hogy a görög színészeknek igen is volt szerepkörük, de az nem a jellemek elkülönítését szolgálta, hanem a színészek művészi rangsorolását. Rangot és besorolást jelentett tehát a protagonista "cim", úgy valahogy mint a múlt században a "kamaraénekesek", vagy manapság a "kiváló művészek" rangja és cime. Akkor viszont újabb probléma merül fel: vajon nem volt-e minden rendezőnek az a törekvése, hogy produkciójában lehetőleg az epizódolcatis protagonista rangú színésszel játszassa? Bizonyára volt ilyen törekvés, lehetősé g azonban erre nem volt, s ennek a problémának a megoldása ismét a görög színjáték versenyjellegében keresendő. Az egyenlő esélyek szempontjából nyilván nemcsak az volt megszabva, hogy egy-egy produkcióban mindössze három színész játszhat, hanem az is, hogy e háromtagú "csapat" összetétele minden esetben egy protagonista, egy deuteragonista és egy tritagohista volt. Ha viszont ez Így volt, akkor másképpen kell értelmeznünk az a r k h ó n funkcióját is. Eddig e férfiút egyszerűen az ünnepség főrendezőjének tekintettük, most már inkább a verseny f őbirájának mondhatjuk, aki már az előkészületi időszakban is gondosan ügyelt arra, hogy a versenyzők egyenlő esélyekkel induljanak s valószínűleg ő "hitelesítette" az induló "csapatokat" is. De alapvetően másképpen kell néznünk magukat a görög drámákat is, ha alapvetőnek tekintjük a versenyjelleget. Ilyen szemszögből nézve, nem lehetett véletlen például a fennmaradt görög tragédiák, valamint a feljegyzésekből ismert, de szövegükben fenn nem maradt darabok t émájának viszonylag szűk köre. Valamennyi, tárgyát tekintve, ugyanis meglehetősen szűk körben mozog: alig néhány mitológiai témakör variációit láthatjuk csupán bennük. E tematikai szegénység azonban rögtön magyarázatot nyer, ha figyelembe vesszük, hogy a versenyeken az összehasonlitás alapfeltétele éppen az volt, hogy a szerzőknek, pontosabban az ezekkel személyileg egybeeső rendezőknek ismert témát kellett feldolgozniok, mivel igy éppen a feldolgozásban található egyéni lelemény volt megítélhető és díjazható! 131