Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Előszó helyett: a szerző magamentése
S hogy, ennek ellenére, mégis fenntartom álláspontomat a régebbi korok színjátékénak ismeretlenségére vonatkozóan, annak oka az, hogy sokéves gyakorlati tevékenységem során rengeteg olyan motívumot találtam e hitelesnek tűnő képben, amelyek tüzetesebb vizsgálata legalább is kételyt támaszt az ismert kép hitelességét illetően. E kételyek nem forráskritikai természetűek, sokkal inkább a felhasznált forrásokból kialakított összefüggéseket és következtetéseket illetik. Hogy ismét a detektív hasonlattal éljek, abbéin nem vagyok egészen biztos, hogy a meglévő színháztörténeti munkák szerzői a felkutatott és rendelkezésre álló forrásanyagot megfelelő módszerekkel "vallatták ki". Hogy a problémát még jobban megvilágítsam, vessük össze témánkat az irásfejtő régészek tevékenységével, pontosabban e tudomány történetének egyik legizgalmasabb fejezetével, az egyiptomi hieroglifák megfejtésével. Amikor Champollion francia tudós megfejtette a hieroglifákat, azok már régen meg voltaic fejtve. Pontosabban: Champollion megfejtési kísérletei idején a kor régészei az egyiptomi hieroglifákat már rég megfejtednek hitték. Nagy tekintélyű tudósok dolgozatainak sora "tárta fel” a hieroglifák titkát, bizonyos téves elméletek és kiindulópontok alapján, sőt, közvetlenül azelőtt, hogy Champollion a végleges és valóságos megoldásig eljutott, jelent meg a nagy tekintélyű tudós, Alexandre Lenoir tanulmánya, a Nouvelle E X p 1 i cation, amely szerzője hiedelme és állítása szerint a hieroglifák teljes és helyes megfejtését tartalmazta. 2* Ezzel kapcsolatban azonban két kérdés merül fel: egyfelől az, hogy egyáltalán mért fogott Champollion a hieroglifák megfejtéséhez, amikor azokat lényegében már régóta megfejtednek tekintették, másfelől pedig hogyan tekinthették nagy tekintélyű és valóban kiválóan felkészült tudósok megfejtednek a hieroglifákat, ha később kiderült, hogy e megfejtések teljesen alaptalanok és tévesek? Asz első kérdésre nem lesz túlságosan konkrét a válaszunk. - Mindössze arról volt szó, hogy Champollion kételkedett az általánosan elismert magyarázatokban és a folyamatban lévő megfejtési kísérletek helyes irányában. Volt erre a kétkedésre néhány konkrét oka is, talált különböző hajszálrepedéseket a szilárdnak tűnő épületen, alapjában véve azonban inkább csak i nt u i t i V e kételkedett - ez lényegében ma már teljesen mindegy. Konokul kapaszkodott e bármilyen indítékú kételybe s elindult azon a nehézségekben ugyancsak bővelkedő utón, amely azután végül is a hieroglifák igazi megfejtéséhez vezetett. Sokkal érdekesebb ennél a második kérdés: az ugyanis, hogy hogyan kerültek nagy tekintélyű tudósok oly sokáig tévútra a hieroglifák értelmezését és megfejtését illetően. A tévedés forrása másfél évezredre nyúlik vissza. Az időszámítás utáni 390. év-12
