Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

De térjünk vissza az antik görög színjátékhoz. Semmi okunk nincs feltételezni azt, hogy a maszknak, a jelmeznek és a kellékeknek e korban nem volt ugyanilyen önálló jelenéstartalma. Er­re vonatkozóan ugyan nincs bizonyítékunk, de nincs az ellenkező­jére sem; ugyanakkor viszont egyéb kifejezőeszközök bizonyított hiánya igen komoly mértékben feltételezi e kifejezőeszköz létezését, miután egyébként elképzel­hetetlen az adott kor szinjátékában a jellemről adott információmeny­­nyiség elegendősége. Az antik görög színjáték hivatásos kutatójának e meggondolás a­­lapján az lenne a feladata, hogy kutatásait ez irányban fokozza, vagy legalább is indítsa meg, és folytassa mindaddig, mig e fel­­tételezéssel kapcsolatosan bizonyító, vagy ki­záró adatot nem talál. Mi e feladatot e könyv keretei között természetesen nem vállalhatjuk, hiszen célunk csak a kutatási módszerek közül kiválasztani azokat, amelyek tényleges színjáték rekonstrukcióra alkalmasak. Nézzük azonban tovább a kiinduló példánk alaposabb vizsgálatán r.ál felmerülő újabb kérdéseket. A hangról korábban már megállapítottuk, hogy igen csekély mér­tékben volt használható, nemcsak a figura statikus jellemzése, ha­nem még sokkal kevésbé a figura dinamikus jellemzésére, tehát a szerep különféle lelkiállapotainak kifejezésére. Ugyanakkor azt is megállapítottuk, hogy a maszk statikus volta is csak a szerep jel­lemének alapképletét adhatta. Az, hogy egy-egy figura egy adott drámai pillanatban örül-e vagy szomorú, bánatos vagy indulatos, azt a színész nemcsak a hanggal nem tudta e­­lég plasztikusan kifejezni, hanem a statikus és mindég ugyanezt a lel­kiállapotot kifejező maszk még nehezítette is a dolgát. Hacsak... hacsak nem feltételezzük azt, hogy a maszk nem volt az egész előadás alatt állandó, hanem ugyanannak a maszknak különféle lelkiállapota variánsát váltogatta a szí­nész az előadás folyamán. Nézzük meg közelebbről ennek lehe­tőségét. Nyílt színen, jelenet közben valószínűleg nem változtathatott masz­kot a színész, hiszen, ez teljes mértékig kizökkentette volna a né­zőket éppen a maszk-teremtette illúziókból. Tehát nyilván csak e­­gyes jelenetek között, észrevétlenül cserélhetett maszkot a színész, ha egyáltalában cserélték a maszkokat. Ez vi­szont a maszkcserélés feltevését már azokra a szerepekre szű­kíti, akik több jelenetet játszanak a darabban. Ha a több jelenet olyan, hogy közte kimegy a színész a színpadról, akkor a dolog nem okoz nagy fejtörté st, hiszen következő visszajőve teléig van módja álarcot cserélni. Mi van azonban olyan esetekben, amikor a színész nem hagyja el a színpadot, de az egyes jelenetek kö­zött hatalmas változáson megy át a lelkiállapota? 122

Next

/
Thumbnails
Contents