Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Előszó helyett: a szerző magamentése
Tanulmányunkat ezért tulajdonképpen a színjáték formatanának is nevezhetnénk. 3. Vizsgálati módszereimet az előszó kezdetén a detektívek módszereihez hasonlítottam. Most, más oldalról közelítve meg a dolgot - némi túlzással -, e módszert a régészek kutatómunkájához merném hasonlítani, mégpedig e szerteágazó tudományág művelőin belül is elsősorban azokéhoz, akik kipusztult népek holt nyelvének ismeretlen Írásait próbálták megfejteni. A túlzás enyhítésére talán némi magyarázatot nyújt az, hogy e könyvben a régebbi korok szinjátékát - bizonyos vonatkozásban- ilyen, sokszor felfedezett, de valójában mégis ismeretlen területnek tekintjük, hiszen a színjáték időben létező és lezajló s igy- a legújabb idők technikád vívmányaitól eltekintve - lényegében nem rögzíthető műalkotás, amely csőik magáiban az alkotás pillanat tában létezik, e pillanat elmúltával megszűnik létezni s igy, végső soron a mi számunkra, a későbbi kutatók számára a maga eredeti valóságában már hozzáférhetetlen. Persze e megállapítás a régebbi korok színjátékénak ismeretlenségéről, első pillantásra meglehetősen önkényesnek tűnhet, hiszen a régebbi korok színjátszásának felidézésére törekvő munkák egy jókora könyvtár polcait is megtöltik. Könyvek ezreiből, tanulmányok tízezreiből szerezhetünk tudomást arról, hogy hogyan játszottak színházat az antik görögök két és fél évezreddel ezelőtt, vagy hogy hogyan szórakoztatta rendkívül heterogén közönségét véres tragédiákkal és vaskos bohózatokkal az Erzsébet-kor angol színháza, hogy hogyan játszották a fenséges hangú, antik tárgyú verses tragédiákat a XVIL század francia kastélyodban, vagy éppen hogyan mókáztak ugyanebben az időben a commedia dell’arte maszkái valamely olasz kisváros piazzáján a nagyérdemű közönségnek. A meglévő színháztörténeti munkák tehát a témát - látszólag - teljesen kimerítik. Valamennyi színháztörténeti korszakról látszatra teljesen egységes, kialakult kép uralkodik mind a tudományos, mind pedig a művészi köztudatban és első pilleintásra semmi okunk sincs kételkedni e kép valóságosságában és hitelességébe, i.Hiszen e kép, illetőleg képek megalkotói - történészek, filológusok, irodalomtörténészek, régészek, műtörténészek -, mind a fennmaradt irodalmi alkotások alapos elemzésére, a fennmaradt tárgyi emlékek összegyűjtésére, rendszerezésére és az ezek vizsgálata alapján kínálkozó összefüggések felderítésére és értelmezésére építették módszerüket s ez, önmagában nézve, igazán objektív és valóban célravezető tudományos módszernek tűnik. 11
