Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1922 - 1924
a nézőre, anélkül, hogy segédeszközre támaszkodnék. Ugyanezen okból mellőzte egy időben Mejerhold /a jelmezhez hasonlóan/ a festést és a parókát is, hogy aztán az Erdőben mindezt visszaállítsa, de egészen más értelemben, mint a realista színházban. A jelmez és a festés nála arra szolgál, hogy meghatározza a szinpadi alak sajátos vonásait. Mindkettő stilizált és szimbolikus jelleget ölt, ami a commedia dell’artéban, illetve a középkori farceokban játszott szerepükre emlékeztet. Az Erdő néhány szereplője a népi komédiák maszkáihoz hasonlóan, kihangsúlyozott részletekkel jelenik meg! a kenetteljes pópa aranyozott parókát, szakállt és bajuszt viselj az ostoba, szemtelen és szervilis, tejfelesszáju, -ifjút fehér nadrágba öltöztették és középen elválasztott zöldhaju parókát adtak rá; a kegyetlen, kéjsóvár, zsarnok földbirtokosnőt vörös parókával, amazon ruhában, kezében korbáccsal hozták be a színre, stb. íme az érintkezési pontok a különböző népi színjátékokkal és főként az orosz vásári színházzal. A jelmeznek és a maszkirozásnak ezek a túlzottan hangsúlyozott vonásai a későbbi rendezésekben elhalványultak és a hagyományos formákhoz közelednek. Ugyancsak a népi hagyományokban jelöljük meg a Mejerhold előadásaiban alkalmazott uj zenei formák eredetét is. "Zenés komédiája", a Bubusz, az antik tragédia "énekbeszédére"/parakatalogosz/ illetve a kinai szinház sui generis recitálására vezethető vissza, zenei hátterét fúvós és ütőhangszerekből összeállított fülsiketítő népi zenekar szolgáltatja. Mindez korántsem csupán semleges háttér, az előadás verbális részét itt is, ott is zene fogja össze - közös partitúrákban csengenek össze, ahol csupán a zenei és szinpadi mondatok egybehangzása kötelező. Minden más tekintetben a színész szabad. Említsük meg még Mejerhold más, zenei jellegű módszereit is. Például az énekek és a népi románcok parodisztikus vagy bohóckodó alkalmazását azzal a feltétellel, hogy nem szolgálhatnak érzelemkeltésre. Erőteljes hatást váltanak ki, mint például az Erdő zárójelenetében, ahol egy kopott keringő nagyszerű művészi szimbólummá alakult át.Eza módszer a XVIII. század párizsi vásári színházra vezethető vissza, amikor a színészek a népi énekekből várat87
