Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1905 - 1917
'oe, ami életörömből, iróniából és szeszélyből szőtt életszemléletének megfelel ’. Ez az eljárás csodálatos távlatot nyit a művész előtt. Elsősorban az "én"-jéről van szó, a világgal szembeni sajátos, egyéni állásfoglalásáról. Művészetének anyagát ő maga választja meg, - mégpedig nem a hiteles valóság alapján, hanem saját művészi szeszélyének megfelelően. Az első szakaszban stilizálva ábrázolja a valóságot, és bizonyos mértékig mindennel számot vet a valószerüség szempontjából. A sematizálás magábafoglalja a konkrét bizonyos elszegényesitését, a tipikusra korlátozva a konkrétot. A groteszk, a stilizálás utjának második szakasza, már nem törődik az analízissel. Módszeres a szintézis. Mellőzve a részleteket, ujraalkotja az élet teljességét. /Puskin kifejezése szerint: "a megfelelő valószerűtlenség" perspektívájában./ A stilizálás elszegényiti az életet, mert a tapasztalati világ gazdagságát tipikus egységre szűkiti.Ugyanakkor a groteszk visszautasítja az egyetlen /vagy csak vulgáris, vagy csak emelkedett/nézőpont alkalmazását, összekeveri az ellentéteket és szándékosan, kihangsúlyozza az ellentmondásokat. Csak az eredeti és váratlan, hatást tartja tartásnak. Hoffmann meséiben a kisértetek hashajtót vesznek be, az égő liliombokor háziköntössé változik át, a diák a flaskában huzza meg magát. Tirso de Molinónál a hős ünnepélyes, orgonazugáshoz hasonlatos monológját vidám /gracioso/ monológ követi, amelynek hatására a néző ajkáról eltűnik a nyájas mosoly és átadja helyét a hangos hahotának. Me jerhold itt az 1902-es nagy orosz Enciklopédia a groteszkre vonatkozó definicióját idézi. A kiemelés tőle származik. 55