Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)

1895 - 1905

Ez a következőiképpen zajlott le: szokás szerint "beszélgetéseket" tartottunk a darabról /a rendező előzőleg természetesen áttanulmányozott mindent, amit Írtak róla/, majd a rendező a színészekkel együtt elolvasta Maeterlinck költeményeit és drámáinak olyan jeleneteit, melyeknek atmoszférája legközelebb áll a Tintagiles-tragédia hasonló jeleneteihez /magát a darabot egyelőre félretettük, hogy ne váljon puszta gyakorlási anyaggá, és később nagyobb biztonsággal közelíthessük meg/. A színészek sorban idéztek verseket és drámarészleteket. Ez az előkészítő munka hasonló a festő vázlatozásához, a zenész gyakorlásához. Elegendő tapasztalatot adott a színésznek a mü megközelítéséhez. A szinész szavalás közben uj kifejezési formákat keres. A hallgatóság /a rendező és a jelenlévő színészek/ megfogalmazza megfigyeléseit és igy uj megoldásokhoz segíti a szavalót. Mindez a munka azért folyik, hogy a szöveget minden rezdülésében érvényre juttató "valőröket" találjunk. Ha a közös kutatásokban feltárult már az iró lelke, ha valamelyik részletet a színészek egyike legalább egyszer a maga teljességében tolmácsolta, a hallgatóság áttér azoknak a kifejezési formáknak az analizálására, amelyek képesek visszaadni a szerző sajátos stílusát, kifejezőmódját.

Mielőtt az ösztönösen felfedezett uj technikai eljárásokat felsorolnám, és mig emlékezetemben élnek ezek a közös gyakorlatok, szeretném megjelölni a rendezői munka két módszerét, amelyek más és más kapcsolatot teremtenek a rendező és a szinész között. Az első módszer a szinészt és a nézőt egyaránt megfosztja az alkotás szabadságától; a második, éppen ellenkezőleg, mindkettőjüket felszabadítja, és rákényszeríti a nézőt, hogy a puszta szemléléstől eljusson az alkotó tevékenységhez /elsősorban működésre készteti a fantáziáját/.

A két módszer érthetővé válik, ha a színház négy alapvető tényezőjét /szerző, rendező, szinész és néző/ az alábbi ábrákon szemléltetjük.

1. Egy háromszög, amelynek felső csúcspontja jelenti a rendezőt a két alsó csúcspont a szerzőt és a szinészt. A néző a két utóbbi művészetét a rendezőén keresztül szemléli. Nevezzük ezt a módszert "háromszög-színháznak".

31