Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1936
kor majd. ők is elhagyják az arcfestést. A kikészítést a minimumra kell korlátozni. Mindenféle elméleteket találtak ki azzal kapcsolatban, hogy A csodaszarvasban a szinészek miért voltak szinte teljesen festők nélkül és én magam is jócskán hozzájárultam ezeknek az elméleteknek a közrebocsátásához. Pedig a dolog roppant egyszerű volt: nem szeretem az arcfestést! A fiatal IIjinszkijnek, Babwjovának, Zajcsikovnák miért is lett volna erre szüksége?A nagy szinészek csak kicsit festették magukat. Az arcfestés iránti rajongás a szinészek gyerekbetegsége. A színésznek rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy mindenkor képzeletbeli tükörben lássa magát. Ezt a képességet, amely csirájában mindenkiben megvan, a színésznek tudatosan kell fejlesztenie magában. Még sohasem tették fel magukban a kérdést, hogy a cirkuszi akrobaták miért mindig zenekisérettel mutatják be számaikat? Azt mondhatnák: azért, hogy ünnepi légkört teremtsenek. Ez azonban felületes megállapítás. Az artistának a muzsikára, mint ritmikai segédeszközre van szüksége, amely lehetővé teszi számára az időbeosztást. A másodperc tört részére épiti fel munkáját és a legkisebb eltérés is zuhanást, katasztrófát idézhet elő. Jólismert muzsikára általában nem lehet elvéteni a számítást. Zene nélkül is megoldható, de nagyon nehéz} azonban, ha a zenekar hirtelen más zenedarabot kezd játszani, mint amit az akrobata vár, ez vesztét okozhatja. Bizonyos mértékig a színházban is igy van ez. A zenei ritmusra épített színészi játék pontos lesz. A keleti színpadokon, csucspillanatokban a színpadi szolga megüt egy táblát, ez a jelzés segítséget nyújt a színésznek a pontos játékhoz. A színésznek az idő múlásának érzékeléséhez zenei háttérre van szüksége. Ha egyszer megfosztják a megszokott zenei kísérettől, másként fogja mérni az időt. A mi iskolánk megköveteli a színésztől, hogy a rögtönzés képessége mellett önmaga visszafogásénak képességét is kifejlessze magában. A zenei kiséret nyújtja a legnagyobb segítséget számára, hogy önkéntesen csökkentse játéka időtartamát. Az ügyes arcjátékkal rendelkező jó színészt könnyen elcsábítják a szünetek, ami viszont elviselhetetlenné válhat olyan színésznél, 169