Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)

1936

akinek nincs időérzéke. Tudnunk kell, miként fékezzük magunkat. Egymásután következő rendezéseimben kisérletet tettem olyan mód­szerek kidolgozására, amelyek ebben a vonatkozásban segítséget nyújtanak a színésznek. A Bubusz tanítóban a zenei kiséret az idő­beli korlátozást, a színpad előterébe nozott kis dobogó /ahol a cselekmény lejátszódott/ A revizorban a térbeli megkötöttséget szolgálta. Ez a két előadás a színészek számára az önfegyelmezés fontos iskolája volt. Megfigyeltem, hogy azok, akik ezt az Iskolát kijárták, érezhetően fejlődtek szakmai tudásukban. Egyszer Konstantinápolyban bevetődtem egy mecset melletti muzul­mán iskolába.Meglepetve láttam, hogy amikor a diák kívülről tanul­ja a Koránt, a tanító kezét fogja és vele együtt ütemesen ringatja magát. Eájöttem, hogy ez a szigorú ritmus a koncentrálásban és a szöveg megjegyzésében segíti a diákot. A ritmus hatalmas segítő­társ! A szinész csak akkor tud rögtönözni, ha telítve van belső ujjon­­gással. Ha nem tudjuk megteremteni az alkotás örömmel és vidám­sággal teli légkörét, a szinész sem tudja tehetségének teljét nyújtani. Ezért kiáltok oda a próbák folyamán olyan gyakran a szí­nészeknek: "Most jó!"Pedig egyáltalán nem jó, sőt messze van et­től, de a szinész felbátorodik és egyszerre csak jól kezd játsza­ni. Vidáman, örömmel kell dolgozni! Ha a próbák során nyers és ingerlékeny vagyok /ami megesik velem/, utóbb szigorú szemrehá­nyásokat teszek magamnak és nagyon megbánom. A rendező ingerlé­kenysége megbénítja a színészt és ez éppoly megengedhetetlen, mint­ha megvetően hallgatunk. Ha nem érzed meg a szinész szemében, hogy mit vár tőlea, nem is vagy rendező! A színpadon semmi sem véletlen. Egyszer láttam egy szinészt, aki mikor kiment a színpadról, véletlenül leejtett egy virágot. A szí­nen maradt színésznő, olyan mozdulattal, amelyet észrevehetetlen­nek gondolt, felvette. Apróság! Mégis, a nézők azonnal suttogni kezdtek: Isten tudja miféle kapcsolatokra következtettek a két szereplő között és várták az ügy folytatását. 170

Next

/
Thumbnails
Contents