Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1936
luit formát, amelyet a rendező adott az előadásnak... Legutóbb erről beszéltem Sztanyiszlavszkijjal - ő ugyanigy vélekedett. Ő és én ugyanannak a feladatnák a megoldásán fáradozunk .Akárcsak azok, akik az Alpok alatt építenek alagutat: mindegyikünk a maga oldaláról halad előre, de valahol, a középen bizonyosan találkozni foglink. A dráma, az operától eltérően, lehetőséget nyújt a színész szamára a rögtönzéshez. Az operai karmester megakadalyozza a művészt, hogy a megadott időszakokon túllépjen - ez a tempóvétel egyetlen lehetősége. Saljapin igazi művész volt, szükségét érezte a rögtönzésnek és ezt a ritmus sínylette meg. Innen erednek konfliktusai a karmesterekkel. Én sohasem fosztanám meg a szinészt a rögtönzés jogától. A fontos az, hogy a rögtönzésben a mellékes ne nyomja el a lényeget és hogy az egyes időszakok közötti viszonylatok épségben maradjanak. A színészi munka két alapfeltétele: a rögtönzés és az önkorlátozás képessége. Minél bonyolultabb ezeknek a kombinációja, a színész művészete annál jelentősebb. A rendező szinháza: a szinész szinháza + az együttes kialakításának művészete. A szinész minden szerepében uj színekkel gazdagodik, amelyeket mindörökre megőriz.Tegyük fel, hogy Armand Duvalt játszotta és azt követően pedig egy sor más szerepet. Nos, három év múlva Armand Duvalt már nem fogja ugyanúgy eljátszani, hanem alakításába belekeveri az azóta felfedezett uj színeket is. Személyes baráti kapcsolatban a színésznek nem szabad szűk szakmai környezetére támaszkodnia. Scsepkin Herzennel és Gogollal,Lenszkij Tolsztojjal barátkozott. Én mindig Írók, zenészek,festők társaságát kerestem. Ez szélesíti a horizontot és megóv a szakbarbárságtól. A színművész 40—45 éves korban éri el pályája csúcsát. Ebben a korban a felgyülemlett benyomások gazdagsága megerősíti a szakmai tapasztalatokat. 166
