Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
Nina Gourfinkel: Vszevolod Mejerhold
tó, barátaival szemben is gúnyos, követelő, nehéz természet, érzékeny és igazságtalan, de jókedvében bolondul nagylelkű, s ha rászánta magát, végtelenül barátkozó és elragadó társalgó. Érzelmeinek fejlődési fokai a bizalomtól a féltékenységig terjedtek, kapcsolatai tanítványaival és színészeivel valóságos "pszichológiai regény" formáját öltötték.Sok ellenséget szerzett, de voltak hi vei is, akik kitartottak mellette, túl a kegyvesztettségen és a halálon. Kegyvesztettsége és halála a művész jogairól vallott felfogásának következménye volt. A forradalom megszabadította a színházat a régi rendszer béklyóitól és konvencióitól, és a csodálatos huszas években lehetővé tette Mejerhold számára, hogy szabadjára engedje kimeríthetetlen ötletességét, harcba induljon az uj szinház problémáinak leküzdésére. Bőven volt ideje és lehetősége, hogy kitapasztalja és megfogalmazza a politikai agitáció színházának problémáit! ez szükségessé tette uj repertoár kialakítását, vagy a réginek, sőt, a klasszikusoknak a ma Ízléséhez való idomitását, szinpadi formák vonatkozásában vaskos, átütő erejű, könnyen érthetőmódszerek alkalmazását. Megkísérelte kialakítani az uj színész típusát, aki erre a fajta művészetre alkalmas és az uj szinház jelszavának megfelelően közvetlen kapcsolatot tud teremteni a közönséggel. A távol-keleti és a latin technika ismerete, egyesítve a német romantika rafinált megoldásaival /Mejerhold rajongott Hoffmannért és Kleistért/ annak érdekében, hogy a nézőt bevonja a játékba, mindez eljuttatta a "romantikus irónia" és az ezzel együtt járó "szétpukkasztott illúziók" /Durchbruch der Illusion/ alkalmazásához, ami lényegében nem más, mint a brechti "elidegenítés". Elérkezett az ideje, hogy Mejerhold végre elfoglalja az őt megillető helyet a szinházmüvészet fejlődésében. Mejerhold írásainak ezt a gyűjteményét 1936 áprilisában, a rendezők moszkvai konferenciáján tartott beszédével, zárjuk, amelyben, ahelyett, hogy meakulpázott volna "formalista" mivoltán, ahogyan ezt megkövetelték tőle, bátran, sőt, kihívóan sikraszállt a művészi kutatás és a művészi tévedések jogáért, a kísérletek szüntelen újrakezdésének jogáért, előre számolva a bukásokkal és tévút akkal . 13