Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1928 - 1936
A színházakat pedig hagyták vaktában működni. Tegyük például a Szatíra Színházat, amely alapjában véve jó szinház. De Bljum /egy felelőtlen kritikus/ egyszer a következőket mondta: "Szovjet viszonyok között nincs szükségünk szatírára." A színházigazgató fülét megütötte ez a kijelentés s elkezdett gondolkodni, vajon nem keliene-e a Szatira Színházat Komédia Színházzá átalakítani? A nevetés átadta a helyét a durva röhögésnek, és a színház olyan szerzőket vonzott, akiknek véleményem szerint sohasem lett volna szabad színpadot kapniuk. /.../ A népművelési Képbiztosság munkája főként azért volt rossz, mert abban merült ki a tevékenysége, hogy az egyik színházat szembeállítsa a másikkal. Ezért aztán a különböző színházak között egészségtelen konkurrencia alakult ki. Klara Zetkinnel folytatott egyik beszélgetésében Lenin a következőket mondotta: "Kern az a fontos, hogy a művészet mit nyújt százaknak - a nézők ezreivel kell törődnie. A művészet az egész népé s olyannak kell lennie, amit a tömegek megértenek és szeretnek." Pártunk központi lapjának cikkei szenvedélyes felhívásokban világosságot és egyszerűséget követelnek művészetünktől. Tisztában vagyunk vele, hogy ezek az Írások Lenin szellemében fogantak. A művészet lényege az egyszerűség. De minden művész a maga módján értelmezi az egyszerűséget. Ebben a törekvésében nem veszítheti el az egyéniségét. Tannak egészséges és vannak morbid művészetek. Ez utóbbiakkal kapcsolatban említik a Pravda cikkei az "abszurditást", vagy "a balos elhajlást a szobrászatban" vagy "az építőművészet kakofóniáját." A művészettörténetben néha olyan jelenségeket fedezünk fel, amelyeket eddig elégtelenül tanulmányozták. A nemrég elhunyt Pavlov akadémikus röviddel halála előtt a következőket mondta: "Sikerült behatolnom a kutya agyáig, most áttérek a bolondokéra. Hogy megközelítsem a normális ember tanulmányozását, először a színészekkel kell foglalkoznom." Mi akik színházi területen, dolgozunk, nem 132
