Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)

1928 - 1936

MEJERHOLD BESZÉDE A SZÍNHÁZI RENDEZŐK 1936 ÁPRILISÁBAN TARTOTT KONFERENCIÁJÁN A színházi közvélemény azt várja tőlem, hogy a mások kritizálá­­sáról térjek végre a saját munkám alapos bírálatéira. De hiszen egész alkotói pályám és minden rendezésem szakadatlan önkritika. Sohasem kezdtem uj munkához addig, ami g az előző ha­tásával nem szakítottam. Egy igazi művész életrajza önmagával való örökös elégedetlenségének története. Az ember nem csak a természettől nyert rátermettség következtében válik művésszé, ha­nem azért is, mert szakadatlan munkával formálja tehetségét. A mesterségbeli tudás megszerzése érdekében a művésznek lankadatla­nul kell tanulnia, vizsgálódnia és gondolkodnia - világnézetét erősítenie. Nem zárkózik el a valóságtól, tudja, hogy szerves ré­sze egy osztálynak, vele együtt él, dolgozik és halad a szocia­lizmus felé. Az ilyen művész életében vannak sikerek, de ezek csak arra az egyetlen napra korlátozódnak, amikor az utolsó cse­repet elhelyezi a tetőn, elmondhatatlan szenvedésekkel teli idő­szak követi őket, amidőn felfedezi hibáit. Csak a dilettantizmus nem ismeri a kétséget és az elégedetlensé­get. Az alkotó művésztől idegen az elégedettség és az elbizako­dottság, mindenkor szigorú önmagával szemben. Lehet, hogy néha elfogultnak, túl magabiztosnak, sőt mi több, tiszteletlennek is tűnik. Ilyennek látszott néha Vlagyimir Majakovszkij is. De az a tettetett magabiztosság csak a konzervatívok támadása elleni pán­célzat volt. Majakovszkij nyersesége félelmetesen törékeny volt. Vajon lehetséges-e, hogy egy művész alapos önkritikát gyakorol­jon, mielőtt ennek ideje elérkeznék? Nem. A szeme nem nyilik ki azonnal. Egyesek hirtelen, majdnem azonnal világosan látnak; má­soknak viszont hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy hibáikat 123

Next

/
Thumbnails
Contents