Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A műfaj

ményem szerint mindig egyéni msgjcözelitéei módot leéli keresni a műhöz, és nem szabad általánosítani azt, ami nem általánosítható.

Ha tudatosan arra törekszünk, hogy megtaláljuk az adott szerző és az adott színdarab egyéni sajátosságát, akkor nem rendezünk "általában" vígjátékot éa "általában" drámát. A műfaji meghatározás - dráma, tragédia, vígjáték - oly széles körű fogalom, hogy nem juttat közelebb minket a helyes megoldáshoz. Még a kiegészítő jelzők: "köznapi dráma", "Urai vígjáték", "romantikus dráma", "szatirikus vígjáték", "szalondráaa" atb. sem viszik előbbre a dolgot, fia olyan közel kerültem a szerzőhöz, hogy maximálisan feltárult előttem, Igen kevéssé érdekel az irodalmi meghatározás. Ez nem jelenti azt, hogy általában nem kell figyelembe vennünk a műfaji meghatározásokat, de hét-nyolc kifejezés igen kevés a drámairodalom sokrétűsége mellett egy-egy műfaj meghatározására. Shakespeare, Hugo, a görög tragédiák, Puskin Borisz Godunovja egyaránt a tragédia műfajába tartoznak. Ilf és Petrov komikumának sajátosságai mások, mint Jerome Jerome-é, mégis mind ez, mind pedig az - vigjáték.

Miért tartotta például Csehov színdarabjait vigjátékoknak? Rettegett a színházi sablontól, félt, hogy színdarabjait a megszokott drámai keretekbe szorítják és nem fejezik ki azt az életfolyamatot,amelynek kedvéért müveit megirta. Félt a színházi primitívségtől, szentlmentalizmustól, félt a rossz értelemben vett színpadiasságtól. Polemizált kora Bzinházával. A Művész Színház akkor még csak működésének kezdetén tartott. Csehov még nem felejtette el a Sirály bukásának keserű izét a Sándor Színpadon és félt a megszokott szinpadi-drámai kifejezőeszközöktől. A "vígjáték" szóval meg akarta előzni ezt a veszélyt; hadd játsszák csak müveit vígjátékként, úgyis keserű szájíz marad utánuk, ügy vélem, hogy e módszerrel korának megszokott kifejezőeszközei ellen harcolt.- 90 -