Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A műfaj

Sztanyiszlavszkij megjelenése előtt a színház világában teljes volt az anarchia, a teátrálitás uralkodott és a Művész Színház megalapítójának hatalmas diadala,hogy a szinészegyüttest a realizmus felé vezette.

De e reformok óta fél évszázad telt el,és mi ma még mindig azon örvendezünk, hogy tükröt tudunk állítani a tükrözés tárgya elé, pedig már régen bonyolultabb dolgokról, módszertanunk további fejlesztéséről kellene vitáznunk; meg kell tanulnunk az igazságot oly módon ábrázolni, hogy tükrünk ne csupán visszaverje, hanem más, váratlan beállításban mutassa a tárgyat. Azaz Sztanyiszlavözklj nyomán, vele együtt kell előrehaladnunk, nem pedig régi, elavult formákba kényszeritenünk a színházat.

A szovjet szinház történetének nem eléggé értékelt fejezete Vahtangovnak, a szinpad nagy mesterének munkássága. Vahtangov éppen ebben az irányban fejlesztette tovább Sztanyiszlavszkij tanításait - Sztanyiszlavszkij módszere alapján. Vahtangov Turandot hercegnője a rendező gyakorlati manifesztuma a szimpadiasság ellen. Vahtangov Sztanyiszlavszkij módszerének nyomdokán haladva, e problémában véleményem szerint tovább jutott mesterénél. Megkísérelte, hogy a mese műfajában valósitsa meg azt, amit Sztanyiszlavszkij a pszichológiai drámában már megoldott. Az előadás a nézőtérrel való közvetlen kapcsolatra épült, s bebizonyította, hogy ebben a műfajban ugyanazok a törvények hatnak, mint Csehov Sirályában, de a másfajta igazság elvileg más módszerrel érhető el.

Az előadás Sztanyiszlavszkij módszere alkotó szellemű, tehetséges alkalmazásának példája. És úgy érzem, hogy Sztanyiszlavszkij a Lángoló szívvel válaszolt Vahtangovnak. Elfogadta a klhivást, egyetértett vele, s a maga előadását a pszichológiai groteszk sikján rendezte meg.

Nem kivánok a jelenleg alkalmazott műfaji meghatározásokkal élni, miután túl általánosnak tartom őket. Véle- 89 -i