Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezői elgondolás kialakításának útján

jelenti, hogy a megoldás folyamatába hibák csúsztak. Ha viszont a véglegesen kialakult érzés egybeesik az első benyomással, feltételezhető, hogy helyes utón haladtunk.

Ismétlem azonban, nem az első benyomásról beszélek, hanem arról, amit szakmai nyelvünkön látomásnak neveznek.

A darab olvasása közben már látjuk is magunk előtt az előadást és éppen itt fenyeget a stilizáció, azaz a kész, megszokott elképzelés veszélye.

Meyerhold annak idején igy szólt hozzánk, a színházi főiskola végzős növendékeihez: ha gondolatban végigsétálnak Moszkvában, a Fetrovkán, és utána megkérdezik maguktól, hogy milyen ez az utca,belső látásuk lerögzíti a kirakatokat, a kávézót, az áruházakat és kevesen beszélnek arról, hogy milyen az a ház, amelyben a kávézó van, mert az emberi képzelőerő csakis az utilitárisat rögziti. De mig a nyárspolgár a kávéházra vagy az áruházra emlékszik, addig a művésznek az építészeti komplexus iránt kell érdeklődnie, sajátos vonást kell benne meglátnia, a város képmását, jellegének kifejezőjét kell felismernie.

Végezzék el például a következő próbát: mondják ki: "középkor", "a bojári Moszkva", "a reneszánsz korszaka". Milyen képek merülnek fel képzeletünkben? Megszokott fogalmak. A stilizáció, a banalitás összetevő elemei. Ebben gyökereznek a sablonok.

Ezt a próbát többtucat emberrel elvégezhetjük és a legkülönbözőbb emberek látomásai teljesen hasonlóak lesznek. Hol van hát az értékük, ha mindenkiben azonosak? Miért kivánnak a nézőnek olyasmit bemutatni, amit a darab olvasása nyomán maga is meglát?

Sajnos, az első elképzelés néha elfedi a jelenségeknek reális sokrétűségét, mélységét és ha nem lépünk túl rajta, akkor csupán az elsődlegesen születő asszociációkat, külsődleges jegyeket,a jelenségek külső leplét viszszük be az előadásba.- 72 -