Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

Gondolatok a klasszikusokról

keket, amelyek a klasszikus müvet korához kötik, a e korszak objektiv és szubjektív igazságát.Ez azonban nem célja, csupán eszköze a múlt és a jelen kapcsolata bemutatásának. Arra kell késztetni a multat, hogy napjaink lényeges feladatait szolgálja. Ahhoz, hogy egy régi szindarab ma is izgalomba hozza a nézőket, nincsen szükség modernizálásra, a klasszikus alkotás mai köntösbe való öltöztetésére. A klasszikusoknak szó szerinti értelmében vett korszerűsítése nem egyéb,mint a feladat leegyszerűsítése, vulgarizálása.

Ebből a szempontból foglalkoznunk kell a klasszikus szindarab nyugati előadásaival, ahol is egész mindennapivá lett, hogy mai problémát történelmi köntösbe öltöztetnek. Görög királyok és tudósok, középkori lovagok olyan problémákat oldanak meg, amelyekről napjainkban folyik a vita a francia parlamentben, vagy a labour-párt soraiban. Egyes szerzők Antigoné és Jeanne d'Arc szájába adják a mai értelmiséget foglalkoztató gondolatokat. B "történelmi" darabok cselekménye meghökkentően hasonlít a mai Európa történelmének cselszövéseire vagy Adolf Hitler uralomra jutásának történetére. A klasszikus színdarabok cselekményét bátran transzponálják napjainkba. Csupán néhány nyugati színházművész nem különiti el a klasszikus darabok cselekményét hőseinek jellemétől, a jellemeket a nyelvtől - és mindezt a történelmi hűségtől.

A leghaladóbb és legtehetségesebb külföldi művészek korunk szolgálatába állítják a klasszikus műveket. Zola Therese Raguin cimü regényét igen sikeresen vitték filmre napjainkban a francia filmművészek, a Rómeó és Júlia konfliktusa pedig az élesen mai West-Side story megalkotására ihlette az amerikai színházat. A klasszikus müvek effajta megközelítése szintén lehetséges, sőt már régesrég feltalálták. Nem vetette meg ezt a módszert a nagy Puskin sem a Kővendég megalkotásánál, sem Lenszkij a Lev- 50 -