Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

Gondolatok a klasszikusokról

Gaiics Szialcsklnnél. De e klasszikus szindarab cselekményének, szerkezetének, jellemeinek napjainkba vetitése nem az egyedüli, s úgy vélem, nem is legfőbb módszere a klasszikus müvek megőrzésének. A klasszikus műnek uj drámai alkotásokat lehet és kell világra hivnia. De S maga is kitünően felhasználható.

Nyugaton gyakran fordulnak a klasszikusokhoz. Némely művész számára a régi cselekménybeli konfliktusok bizonyitékul szolgálnak arra, hogy nincsen uj a nap alatt. A Prédikátor könyve pesszimisztikus tanát követve, nem látják a történelmi perspektívát, nem látják a világ megújulásának útjait, lövészetükből hiányzik az életigenlés ereje.

A jó szándékú nyugati művészek a klasszikusokat, a klasszikus formákat a jelenlegi világrend megdöntésének szolgálatába állítják. A reakciós művészek viszont azt hirdetik a klasszikus müvek segítségével, hogy az emberi természet megváltoztathatatlan, s hiábavaló az emberek között ősrégen kialakult kapcsolatok megváltoztatásán fáradozni. Számukra minden örök és változtathatatlan.

Ui alapvetően más módon közelítjük meg a klasszikusokat, mint a mai burzsoá szinház elmélete és gyakorlata. Nekünk saját céljaink vannak. És megértjük, hogy aki az absztrakt humanizmus útjára téved, az a Szkülla szikláján zúzódik szét, aki viszont a klasszikusokat csupán történelmileg konkrét képbemutatásra korlátozza, az a Kharübdisz örvényében süllyed el. Mindkét véglet annak kifejezője, hogy a művész passziv, objektiv módon közelit! meg az emberi kultúra nagy értékeit.

A primitív allegóriák nem jobbak a primitiv szociológiai sablonoknál. A harag, amelyet a gonosszal szemben "általában” érzünk, nem jobb a konkrét gonoszság szenvedélymentes szemlélésénél.

Meg kell keresni és meg kell találni a klasszikusokat korunkhoz fűző mélyebb és finomabb kapcsolatokat.Pár- 51 -