Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

Gondolatok a klasszikusokról

tásra van is logika a dologban: a színház rég nem hozta színre, mondjuk, Dosztojevszkijt. Miért adják elő a Félkegyelműt, ha egyik színésznőre sem merik nyugodt sziwel rábízni Nataszja Filippovnát, viszont van egy kitűnő Raszkolnyikovuk? És műsorra tűzik a Bűn és bünhődést. Osztrovszkijra kerül a sor. Mit adjunk elő? És a társulat színészeiből indulnak ki. Karandisev és Katyerina, Gurmizsszkaja és Glumov szerepére mindig akad reflektáns. Itt már az dönt, hogyan "fekszik" a színész,milyen a "súlya", mennyire népszerű a városban és mekkora a művészi vezetés tekintélye.

Néha kevésbé fontos körülmények határozzák meg a darabválasztást: a kelléktárban fekvő jelmezek, a rendező hangulata, egy párhuzamosan futó előadás, a darab egyszerű diszletigénye stb.

Az Osztrovszkij Színház kötelességének érzi, hogy Osztrovszkij-müveket adjon elő, a Csehov Színház Csehovszindarabokat mutat be stb. Néha viszont egyszerű a meg oldás:- Melyik Gorkij-darabot nem játszottuk még?- A Hamis pénzt...- Igen... Akkor hét tűzzük műsorra. Milyen szép is lesz. - Minden Gorkij darabot eljátszottunk...

Évfordulókon is bemutatnak klasszikusokat. Szinre kerülnek jutalomjáték során, a színész utolsó fellépése alkalmából, nyugdíjba vonulása előtt. Rendezésre kerülnek a meghívott színész követelésére. Ha Arberint eljátszhatom, elmegyek magukhoz. Ha nem, akkor nem megyek. A színészre szükség van, eljátsszák hát kedvéért az Álarcosbált. nem törődve azzal, hogy igényli-e a néző. Műsorra tűznek egy klasszikust, a legkülönbfélébb, de korántsem

művészi megfontolások alapján.

Természetesen nem játszhatja el a színház a Hamletet, ha nincs Hamletje, a Hozománynélkűli menyasszonyt.- 47 -